Pesti Srácok

Keleti nyitás fejlettnyugati idiotizmussal

Keleti nyitás fejlettnyugati idiotizmussal

Még ki sem heverte ki Európa az első egymillió agykutató érkezését, máris itt a következő ficki-ficki. Aki azt hitte, hogy őt már semmi nem tudja meglepni, az most takarja el a szemét és gáncsolja el magát a röszkei kukoricásban, mert úgy tűnik az iszlám világ legújabb rohama nem a tömeges költözködés formájában, hanem leginkább egy tudatos hatalomátvételben valósul meg. Az elmúlt hetekben 3 londoni kormányépületben és környékén tiltották be az alkoholfogyasztást a Sáriára hivatkozva, ami azért van érvényben, mert az ingatlanok mohamedán befektetők tulajdonban vannak.

Valószínűleg nem egyedi és elszigetelt esetekről van szó, ahogyan arra is számítani lehet, hogy ez még csak a kezdet.

Ezeknek a londoni irodáknak, közöttük például az Egészségügyi Minisztérium épületének is az iszlám szabályai szerint kell működnie és kész. Teljesen mindegy, hogy ki dolgozik benne, mire használják. A muszlim gazdákról egyébként kiderült, hogy 200 000 eurós kölcsön(!) fejében kapták meg a jogot abba, hogy megmondják, mit csinálhatnak az angolok a saját országukban és mit nem. Remek példája ez annak, hogyan lehet minden kényszer nélkül tönkretenni a saját életünket.

PestiSracok facebook image

Már lerohanni sem kell a keresztény valaha keresztény világot, az egy vastagabb bankszámla láttán rögtön maga alá csapja a farkát.

A legszomorúbb az egészben, hogy a libnyafi közgazdászok nem tragédiaként élik meg, hogy ez megtörténhetett, hanem remélik, más országok és városok is csatlakoznak majd ehhez a szent békemozgalomhoz, amelynek nyilvánvalóan a békés egymás mellett élés a célja, amit úgy valósítunk meg, hogy mi nem élünk. Legalábbis nem abban a formában, ahogy szeretnénk vagy megszoktuk.

Tehát az integráció és a békés egymás mellet élés fejlettnyugati változata kimerül a mohamedán kisebbséghez való asszimilációban.

A kormányzati épületek eliszlamizálódásának egyébként nem csak erkölcsi és érzelmi, de politikai következményei is lesznek, mivel a brit parlament híres arról, hogy ott nem csak lehet alkoholt fogyasztani, hanem komoly hagyománya is van. Na, ez a hagyomány pedig nemsokára odakerült a rókavadászat mellé, mivel a Képviselők Házának helyet adó Westminster-palotát nemsokára felújítják és nagy valószínűséggel addig a politikusok a megszállt épületek egyikébe, a Richmond House-ba költöznek majd.

Ennek viszont megvan az a veszélye, hogy józanul még ennél is nevetségesebb törvények, jogszabályok fognak születni, és a Brit Birodalom felett végleg lenyugszik a Nap. Vagy összeszedik a tökeiket és visszafoglalják a hazájukat.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.