Legendás tüntetők és megfigyelésük
Tegnap ez egészen biztos nem eső volt. Istenke sírt, mert annyira hülyék vagytok. A teljes ellenzéki mozgolódás és cincogás egyetlen emlékezetes motívuma kimerült abban, hogy a kedvenc fogatlan bácsink újradizájnolta a tüntetőtábláját. Az üzenetet kockás viaszosvászon abroszba csomagolta, annyira fontos neki a kormányváltás, hogy inkább eszik a csupasz asztalról, minthogy még két évig az illiberális Orbánisztánban éljen. Még a ciginyomok és a kávépettyek is látszottak a terítőn, valódi áldozat, lemondás volt ez tőle. Egyszerre hősies és felemelő, mint mikor Guyon Richárd otthagyta a tanyát és a területalapú támogatást a szabadságharc kedvéért.
Erről jut eszembe, a fogatlan bácsi valószínűleg egy fix pont lehet az univerzumban. Ha nagyítóval vizsgálnánk régi fényképeket, biztos felfedezhetnénk, ahogy a megszokott, pirossal és kékkel szedett sorait olyan meghatározó események hátterében tartja magasba, mint a Zeppelin felrobbanása és lezuhanása, vagy a Kennedy gyilkosság.
Most levezetésként meg Puklival tüntet, mert az igazán fontos dolgok már mind megtörténtek.
Úgy ánblok azért elég szórakoztatóra sikerült az idei márciustizenöt. A délelőtti tüntető-ellentüntető ustawka alapból mindig jó. Régi sejtésem, csak idő kérdése, hogy a tömegverekedés is olyan elfogadott sport legyen, mint az MMA. Sérüléseket tekintve kevésbé kockázatos, tegnap is csak az lelkek karcolódtak meg. A futballhuligánokkal szemben is mondjuk lehetne eszközt is használni, egy szegélylécre szerelt transzparens még az önérzet kioltására sem igazán alkalmas eszköz, a megszégyenítés meg nem is nyolc napon belül, hanem még aznap este gyógyul a kocsmában. Persze csapatorvosra mindenképpen szükség van, bár a felületi sebek ellátása helyett a hirtelen jött szívdobogást kell tudnia ambulánsan kezelnie, mert ugyan a lenyugvó napnak is van ereje, de ritmuszavara is.
Pukli demagógus és a fekete ruhás akciónővér produkciójára külön e helyütt nem térnék ki. Tegnap többet írunk róluk, mint amennyit érdemelnek, különös tekintettel arra, hogy nekem, mint csendes bámészkodónak, fizikai fájdalmat okozott az előadásuk. A felejtés nekünk gyógyír, nekik büntetés.
Sokkal érdekesebb, hogy a rendezvény keverőpultja mögött megint csak Schilling Árpád és a Krétakör állt. Régóta álmélkodva figyelem az ő tevékenységüket, hihetetlen ösztönnel érezték be azt a piaci rést, amit a tüntetések szervezői és a hangosítás - színpadépítés - villanykörte-csere között húzódik. Jó, mivel főképpen baloldaliakról és liberálisokról beszélünk, az nem is rés, hanem egy kurva nagy árok. Naszóval, ezek a csávók kitalálták, hogy mennyire okos dolog lenne, ha két előadás között kikölcsönöznék a színpadi szettet a tüntetésekre. Biztos bevétel, erre lehet építeni, bátran össze lehet tépni a miniszteri csekket.
A tüntetések alatti perselyezést meg annyira nem is kell komolyan venni, Sorosgyurka úgyis állja a cehet, neki ez nem tétel. Kis ország, kis Majdan. Mondjuk a vén tapírt én is lehúznám, ha tehetném, ne vessük meg hát érte a mozgalmárokat. Az más kérdés, ezeket az összegeket, amíg ennyire hülyék, a nem működő tőke sorba kell feljegyezni a nemzeti statisztikákban…
