Pesti Srácok

Ilyen az, amikor a pénzfa mellett a lófaszfát is megrázzák

Ilyen az, amikor a pénzfa mellett a lófaszfát is megrázzák

Amennyiben a végül közpénz jelleget el nem veszítő, de bőséges pénzesővel megöntözött Vs.hu kiadója közvetve vagy közvetlen Matolcsy György unokatestvére tulajdonában van, akkor viszonylag egyszerűen fel lehet vázolni a kívánatos tánclépéseket és elvárható következményeket. A nevezett jegybankelnöknek első és hirtelen felindulásában a közjellegét kell elveszítenie, majd a megfelelő eljárási szakaszok lefolytatása után a magánjellegét is pár hosszú, sóhajokkal, lemondásokkal terhes évre.

  Izgalmasabb kérdés, mi van, ha mégsem rokoni alapon történt a támogatás? Rögtön felmerül, hogy egy MNB miért érzi úgy,

mindenképpen és jelentősen torzítania kell az amúgy is torz magyari sajtóviszonyokon?

Ismerjük a politikusok az elitsajtóhoz való viszonyulását. Pár milliókkal mindig szívesen megdobták a baráti újságírókat (lásd a Népszava és Lamperth Mónika miniszteri kerete legendás kapcsolatát, vagy éppen az ATV marxistája, Mészáros Tamás a pécsi kultfőizétől semmira kapott százvalahánymillióját és persze szolidabb palettáról jobber példákat is idézhetünk), kifizetik a méretes flekkdíjat, hogy a nevük ne szerepeljen egy cikkben vagy azért, hogy a vetélytárs neve szerepeljen ott, de olyanról még nem hallottunk, hogy egy teljes szerkesztőség teljes működését évekre kifizetnék. Előre. Itt rögtön két további kérdés is felmerülhet. Egyrészről mié

rt kell a minőségi újságírás cím alatt az unalmas újságírást támogatni, másrészről miért pont a középszer libnyafi állatorvosi portálját?

PestiSracok facebook image

Ez teljesen új, ráadásul teljesen értelmetlen. Mert, ha nehezen is, de egy-egy zöldmezős beruházásban még lehet értelmet találni. Példának okáért GFG „háromnyolvasa” olyan amilyen, de lehet egyszer bekerül a könyvjelzők közé. De a vs.hu szerkesztősége tehetség szikráját is nélkülöző, ELTE médiaszakon végzett pályakezdők; a HVG-nél, Indexnél kormányellenes röpiratok fogalmazásában gyakorlott proletár költők; plusz nevüket elhallgató informátorok szerinti Kósa Andrása sajátos kombinációjaként vonult be

a nem olvasott sajtótermékek listájába, mely szomorú tényen az MNB hormonkezelése sem lendített túl sokat.

Érdekes egy koncepció – ez legalább biztos. A kollegiális felháborodás tulajdonképpen érthető,

mert senki sem szereti, ha egy szakmabeli tele van pénzzel, miközben ő nem.

Ez fordítva elfogadható csak – mint az közismert. Ez olyan, mint a hálapénz, ami felháborító gyakorlat, ha nekünk nem jut belőle, de szükséges rossz, ha igen. Ellenben az, hogy némi nagyvonalú és elegáns kivárás után (hátha lecseng)

maguk a vs.hu újságírói is megsértődtek, mert Matolcsy fizette őket,

az bárányfelhőként úszó, gyöngyöző kacajokat vonhat csak maga után a mértékadó közvélemény feletti égbolton. Itt ki kell térni egy apróságra. Az, hogy a legjobban fizetett újságíróik álltak fel és azonnali felmondással távoztak, a tulajdonos szempontjából maga a Nirvána.

Miután a kiadó megvásárolta az Origót, tökéletesen funkciótlanná vált a vs.hu – legalábbis jelenlegi formájában,

tehát a libnyafi újságírók utófoglalkoztatójaként. Kb. jelen állapot szerint maradtak a gyakornokok, akik közül az értelmesebbje mehet később a nagytesóhoz főállásban. Hogy

az ég és a föld összeakad

-e, az kiváló kérdés volna egy angol fogadóirodánál. Ugye a vasárnapi boltzárat nemrég engedte csak el a kormányzat és

a nagy hátraarcokból negyedévente csak egyet engednek meg maguknak.

A sokat emlegetett korrekciós képesség próbája is lehet ez, mert az MNB köré felépített ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen mecenatúra akkor is egy időzített bomba, ha Matolcsy jegybankelnökként kiváló munkát végez. Legalábbis elődeihez mérten biztos...

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.