A Ramones és a Sex Pistols (is) az afroamerikai zene

A fejlettnyugati haladó értelmiség bizonyos szempontból még a mi, saját haladó értelmiségünknél is retardáltabb. Sosem bírnak lenyugodni, még akkor is mennek előre, miután már minden szempontból közröhejbe fulladtak manővereik. Sosem fáradnak, de legalább nem fárasztják magukat a következetességgel se.

Most azzal szereznek éppen egy Tokody méretű öngólt (megnézte, rákészült, bebaszta, csak rossz kapuba), hogy egy olyan szubkultúrát támadnak meg, amely pont leszarja a feminizmust, a migránshelyzetet, a tibeti meleg bálnák harmadgenerációs emberi jogait meg az összes hülyeséget, amire úgy rá vannak gerjedve, de mégis a legbefogadóbb és a legtoleránsabb. Szóval akkor se lenne különösebb értelme őket csesztetni, ha egyszer elfogynának a megváltani vagy megrendszabályozni kívánt csoportok és személyek. Az úgyneveződött punk mozgalom azért került a célkeresztbe, mert megállapították, hogy valójában nem is angolszász és alkoholista munkásgyerekek kezdték 1977-ben, hanem feketék, akik – mint az köztudott a néger vikingekről és legionariusokról szóló filmek világsikere óta – végig a legfontosabb szerepet vitték a történelem alakulásában és alakításában. De ezt a punkok nem akarják elismerni, tehát a punkok fasiszták – szól az ítélet.

„A fasiszta mozgalom, amihez sok punk később csatlakozott, az oka annak, hogy ennyire fehérnek látjuk ezt a szubkultúrát”.

De a cultural appropriation tilalma a „fehér kultúra” esetében nem működik, azt nemhogy nem tilos „kisajátítani”, hanem egyenesen kötelező.

„Mert az igazi újítók és ellenkultúra forradalmárjai valójában a feketék” – meséli a költő, mert történelem egy felnőttszínező, ahol kedvünkre satírozhatunk be személyeket, sőt teljes mozgalmakat.

Hogy egy másik példát is hozzak visszakézből, ember legyen a talpán, aki a blues louisianai, fekete gyökereit egy piros Yamaha gitárral akarná cáfolni.