Pesti Srácok

A baloldal tavaszi nyomora

A baloldal tavaszi nyomora

A baloldali, szétzúzott elit immár történeti mélységűre növeli a magyar társadalom jobboldaliságát, reakciós elmaradottságát – sóhajtozza világgá Lengyel László a mandiner.hu szemléjében fájdalmát afelett, hogy az elitek versenyében a jobboldal kiütéses győzelemre áll. És a zemberek már majálisozni se mennek - teszem hozzá én. A véletlenek szerencsés összjátékának köszönhetően - életében először - Lengyel László kivételesen nem téved olyan nagyot.

Nem a baloldali elit, hanem maga a baloldal áll bukásra. Kicsiny magyari perspektívánkból az látszik, abban a kivételes és örömteli történelmi helyzetben vagyunk, amikor nem csak a hazai, hanem a nemzetközi progresszió is egyszerre halálozik el éppen. A XX. század második felétől vártunk erre a csodálatos pillanatra. Arra, mikor a hazai baloldalt már a nemzetközi bal se tudja kisegíteni, illetve visszahelyezni uralkodói pozícióba a békeharc és a nemzetköziség jegyében. Végre, mondhatnónk, de azért csendben ismerjük el: ebben nekünk vajmi kevés szerepünk volt – magukat nyírták ki. A baloldal végstádiumának biztos jele, hogy legnagyobb ünnepük, a Majális, szinte senkit nem érdekel. A Demokratikus Koalíció egyenesen le is mondta a városligeti részvételt, az meg milyen seregszemle, ahol a hadseregtípusok közül pont a berzerkerek hiányoznak. De egyébként sem látszódnak a Csepelről a Városliget felé tartó tömött sorok, idén különösen sok olcsó virslit kell visszacímkézni a Teszkókban.

De a baloldalt akkor sem a jobboldal nyírta ki. Nem az elitek versenyében verte le az egyik csapat a másikat, a haladó oldal egyszerűen kivégezte önmagát.

elég nehéz beáldozni egy fél napot arra, hogy műanyag ruhába izzadt, sokat nosztalgiázó, de öregszagú emberek között ünnepeljük bebaszva azt a munkát,nemhogy a világot a sarkából nem fogja kifordítani, de a sarkára sem igen tud állni, hogy minimális célkitűzéseként legalább az Orbánbasit elkergesse.társadalom osztálytudatra nem ébredése miatt.

Azért, mert nekik a munka ünnepe helyett inkább a feltétel nélküli alapjövedelem kellett meg a buzifelvonulás.

a nemhogy agitálni, de értelmes mondatokat is nehezen fogalmazó középszerek pont annyi hatással bírnak a munkáslelkekre, mint felvilágosító piktogram a migránsra Kölnben.a baloldali elit új célcsoportja a hozzájuk hasonlóan félhülye bölcsész lett.
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.