Pesti Srácok

Madagaszkár-terv, avagy nem csak a korszellem lobogtatja az osztrák külügyér fülét

Madagaszkár-terv, avagy nem csak a korszellem lobogtatja az osztrák külügyér fülét

Az ifjú, zöld- és lapátfülű osztrák külügyminiszter rendesen bekeményített migráncsügyben. Habár ő sosem nácizta le olyan szorgalmasan a magyar kerítésépítést, mint a kormányának többi tagja, vagy az azóta taxisofőrnek visszatérő, de továbbra is lelkesült idiótaként viselkedő Faymann kancellár, de azért ő is nagy utat járt be röpke egy év alatt az ellenőrzötten befogadó politikájától a legújabb, a nácik Madagaszkár-tervére hajazó ötletével.

Az osztrák külügyminiszter, a Die Presse című osztrák napilap vasárnapi számában megjelent interjújában nagyszerű ötlettel állt elő. A koncepciója szerint a tengeren át érkező illegális bevándorlókat egy szigeten kialakított menekültközpontban kellene elhelyezni. Véleménye szerint szemünket Ausztráliára vessük, ahol még a felségvizeket sem érhetik el az illegális migráncsok, a tengerjogi egyezményekben körülírt határok előtt feltartóztatják, majd az emberevő pápuáknak adják át őket.

Sőt, az interjú során burkoltan odaszólt egyet a német willkommenskulturnak is.

maga a fejlettnyugati osztrák külügyér követel szigorúbb menekültpolitikát,az illegálisan érkező emberek elveszíthetik a menedékjog iránti igényüket„jegyet kapnak Európába”

Sok víz lefolyt a Dunán az ajtócska szárnyakkal vívmánya óta…

Ausztria nem tűrheti el, hogy Magyarország felfüggeszti az úgynevezett Dublini rendelet végrehajtását, vagyis a migráncsok visszafogadását más uniós országokból.„Magyarország eljárása negatív következményekkel jár”

Azaz feljelenti a magyarokat a befogadás-ellenes migránspolitikájuk miatt.

alternatív politikai vonalat képviselni az osztrák kormányban.„megfékezzék a menekültek áradatát, ami kezd túl nagy lenni (…) Európa felelős a külső határaiért és ő személy szerint egyáltalán nem ellenzi a kerítésépítés ötletét”"Az illegális bevándorlóknak nincs helye Európába, telepítsük hát őket egy szigetre!"

Akárcsak a nácik Madagaszkár-terve…

ahol természetes ellenség híján (arabok és a hajózás tudománya) békében csipegethették volna magokat.Az előzetes számításokhoz képest túl költségesnek és a brit tengeri flotta barátságtalan viselkedése miatt kivitelezhetetlennek tűnt.engedve a népakaratnakde a szigetre telepítés ötletével azért kissé túltolta a biciklit.

---

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.