Pesti Srácok

Omár, a homár feladta a leckét a haladó értelmiségnek

Omár, a homár feladta a leckét a haladó értelmiségnek

Bolondos egy világban élünk. A legfrissebb hírek szerint a floridai mészáros maga sem vetette meg a férfiszerelmet, ennek ellenére mégis egy buzibárban sikerült kiviteleznie az Egyesült Államok aranyérmes tömegmészárlását. Nincs veszélyesebb, mint egy öngyűlölő mohamedán homokos.

A kommentárokat, a tökéletes libnyafi érvelést már előre látom: "Omár a körülmények áldozata, nem tudott megküzdeni a melegsége és a vallása közötti antagonisztikus ellentéttel. Hasonlókat kell egyébként megélniük a keresztény vallási környezetben nevelkedő melegeknek is" – mert a keresztény-bashinget nem lehet csak úgy elengedni, az amerikai megemlékezések során elő is került. Tehát Omár hiába „küzdött a démonaival”, próbálta szteroidokkal kigyúrni magából a buzeranciát, de csak megmaradt a kuki-rajongónak. Püfölte is rendesen a feleségét, mivel nőnek született, annak ellenére, hogy az elfogadott érzékenyítő-tananyag szerint olyat csak a magunkfajta ciszheteró és cisznormatív rohadékok csinálnak, akik ellen minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell lépni. Aztán gondolom – ennek a forgatókönyvnek van a legnagyobb esélye – találkozott a szívélyes imámmal, aki elárulta neki, hogy amennyiben megöl annyi buzit, ahány faszt fogott életében, akkor van esélye felnőni apu tálibista talksójához, később a hurikkal gyógyulhat tovább a mohamedán mennyországban. Jut eszembe, a párhuzamosok hol is találkoznak a végtelenben? Salah Abdeslam, a párizsi és brüsszeli terrorista mastermind is férfiprostiként kereste a kenyerét, kiegészítendő a kábsziárusításból származó jövedelmét. Az empíria afelé mutat, hogy a fasszopás és a mohamedán vallás metszetében a terrorizmus és a tömeggyilkosság áll. Most képzeljétek el, ha volna lehetőség a szabad világban pszichológushoz fordulni olyan esetben, amikor valaki nincs kibékülve a melegségével. Volt/van ilyenre próbálkozás, csak a tolerancia jegyében ugye be kellett tiltani, hiszen a modern todományos szemlélet szerint kizárólag a heteróknak lehet szüksége orvosi segítségre. Azok olyan elmaradottak, még buzibárokba sem járnak mészárolni…. Erről jut eszembe, mostanában amúgy nagy divatja van a mesék „aktualizálásának”, ami alatt azt értem, hogy tesznek bele buzit meg transzkutyulit, hátha utána nem köpik be a kisgyerekek az őket fogdosó pederasztát. Milyen szép mesekönyv lehetne: Omár, a homár. Omár kimászna a tengerből, néhány migszolos a tenyerén hordozná, toleranciára meg agysebészetre kényszerítenék, aztán végső frusztráltságában a hímnős Omár mindenkit legyakna az ollóival. Tanulhatnának belőle a felnövekvő európaiak.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.