Pesti Srácok

RIP Bandi

null

Mély fájdalommal veszünk tőled búcsút Bandi, amúgy meg kapd be. Az egyetlen valamirevaló, épeszű ellenzéki pártvezér voltál, mi bírtuk a hisztieidet is, meg a slamposságodat. Különösen szerettünk azért, mert a lúzer baloldal, és különösen az egykori SZDSZ holdudvara nem talált hozzád utat, beintettél Bajnainak, és ezért simán lenácizott a balliberális értelmiség. Szinte már jobban utáltak az ostoba liberálisok, mint egy fajfideszes.

Szerettünk, mert nem voltál a nyuggerek kedvence, mi e tekintetben elhittük, hogy lám, lehet más a politika. Nem mentél nénisimogató látogatásokra, nem voltál a Blikk címlapján, nem udvaroltál a közmacáknak. Unikumot láttunk inni, meg meccset nézni is a Kertemben. A haverjaid még mindig kijárnak, pedig már bezárt. Szerettünk, mert töretlenül kiálltál az elszámoltatás mellett, amikor a Fidesz a hangos ígéretei ellenére sem Gyurcsányt, sem Biszkut, sem a vörösiszap miatt mégegyszer Gyurcsányt, sem a sukoró miatt harmadszor is Gyurcsányt, sem Demszkyt, sem tulajdonképpen senkit sem tudott elszámoltatni, holott erre nagyobb szükségünk lett volna, mint egy felcsúti kisvasútra, amely nem tisztítja meg a közéletet. Szerettünk, mert tét nélkül lehetett szavazni rátok, nem fenyegetett a veszély, hogy bármikor is kormányzati pozícióba kerülsz és megvalósítod a sokszor félkegyelműen balos programodat. És akkor már inkább ti, mint a Munkáspárt, akik hasonlóan hülyék, de mellé még undorítóak is. Szerettünk, mert láthatóan nem élsz nagylábon, szereted a vitát, meg amit csinálsz. Hisztizel, meg pulykáskodsz, de olyan jó ez. Hiányozni fog ez a parlamentből, ahogy egy Torgyán, vagy egy Csurka felszólalás is hiányzik. Egyedül a Tarlós tolja a trollkodást, de más standup politkus nincs, aki azon morfondíroznia, ki mire élvez. Mondjuk ez nem épp a te stílusod. Bírtunk, mert egyedüli ellenzéki pártként, a Jobbikot nem számítva, azért elvonszoltad magad a határon túliakhoz. Beszélgettél velük. Nem haltál bele, még rokonokat is találtál, az volt ám csak a meglepetés - párton beül, gondoljuk. Szerettünk, mert kiálltál a zöld dolgokért, nem értettünk veled mindenben egyet, de azzal még inkább nem értünk egyet, hogy nincs minisztere a környezetvédelemnek. Azt nyilatkoztad, nincs meg a szellemi háttér, és holdudvar. Tökéletesen megértjük, ahogy az általad hátrahagyott Széldettire tekintünk. Te ezt a pártot kivégezted, illetve kilépéseddel létrejött az Első Magyar Űr Párt. Voltál annyira hiteles, hogy elhiggyük, nem fogsz koalícióra lépni a szocikkal. Most, hogy leléptél, az LMP-t simán bedatálja a PM vagy az Együtt. Mentek a levesbe, a drogosokhoz, vagy a hülyékhez. Szóval Bandi, volt felelősséged, és pont mikor már kezdtél nevet szerezni a nyakasságoddal, akkor adtad fel. Örülhettél volna annak az 5 százaléknyi LMP-snek. Azt vártad volna, hogy a szocinyuggerek szavazzanak rátok? Magadat hánytad volna le. Mivel nem voltál nyuggerkedvenc, lassanként bevonzottad volna a politikából kiábrándult szavazókat. Igen, ehhez több idő kellett volna. Feladtad, meguntad, egyre megy… Teljesen értelmetlen, hogy lemondtál, nem is értjük. Egyesek azt rebesgetik, Soros tehet az egészről, ő intézkedett, hogy legyen baloldali összefogás. De, ha menned kell, RIP Bandi!   Utóirat: Reméljük azért nem Londonba mész mosogatni, mint a többi csalódott értelmiségi...

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.