Végjátszma I.

Úgy dübörög a Clinton-úthenger, ahogy még eddig sehogy. Trumpot sem kell persze félteni: ő is feljebb kapcsolt a maga troll-üzemmódjában, és bár Palpatine Tusványoson felrakta magára a piros sipkát, mi ilyent azért nem tennénk, hisz akármilyen szögből is nézzük, azért mégis csak Amerika Gyurcsánya a jó öreg Donald. De – éljen a dichotómiába húzott amerikai választási rendszer – a másik oldalon a Hazug Kurva nyomul.

legutóbb az „érvek és érzelmek” választási rendszerét Amerikában. A bevett dramaturgiát követve az biztos, hogy a kampány ezen fázisában már nem nagyon fogunk hallani arról, hogy esetleg milyen gazdaságélénkítő elképzelései vannak

Gyurcsánynak

Trumpnak és milyen konkrét külpolitikai irányvonalat vinne (benne van a Világháborútól az izolacionizmusig minden a pakliban).

Pont így azt sem fogjuk megtudni, hogy mitől jó a Világegyetemnek, ha a Bétaklinton lesz Amerika első női elnöke.

Nincs pozitív végkifejletet. Még ha a Kaiju - érthető okokból - ki is emelt Trump konfúz hazugságai közül három olyan megállapítást, melyek kicsi csavargatás után egyeznek Orbán véleményével. Ez leginkább ahhoz hasonlítható, mintha mondjuk egy Hitler beszédből szednénk ki 3 random mondatot, hogy azzal igazoljuk mondjuk TGM legutóbbi cikkének állításait. Lehet ezt oda-vissza csinálni,

túlzott jelentősége természetesen nincs, hacsak Palpatine nem érez épp valami olyan rezgést a levegőben, ami miatt Trumppal jóban lenni.

Annak ellenére, hogy most az oddsok abszolút ellene vannak. (Jó, mondjuk Klingonnével meg nem lehet jóban lenni, ott felesleges nyomulni.) Ilyen rezgések pedig vannak, mert

Clinton nyomulása nem csak hihetetlen erős, de annyira durva, hogy kezdi átlépni az átlagember ingerküszöbét is.

Naponta vetődnek fel súlyos erkölcsi aggályok azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán létezik-e Obama Amerikájában törvény és rend? Amerika „feudális anarchiába” süllyedt, ahol jelenleg épp Szép Husszeint, a bájmosolyú , kicsit romlott zsúrkirályt igyekszik váltani a kegyetlen és véreskezű, ám tapasztalt és dörzsölt hadvezére, Klintonnyanya. A Demokrata Trónok harcában immár elkezdtek sorakozni a konkrét hullák is, hogy a politika iránt kevésbé érdeklődők is szórakozhassanak. Elsőnek is ugye megtartották a Demokrata Konvenciót. A Republikánusok Trump-választása inkább volt mókás stand-up komédia, ami Trump minősíthetetlenül ostoba beszédéről, és X. számú feleségének szerencsésen épp Michelle Obamától elpalizott felolvasott szövegéről szólt. De voltak persze mindenféle mókás betétek Bruszketlin Jennerrel, meg Chuck Norrissal, és megtudtuk, hogy mindnyájunk Tourette szindrómás nagybácsija Máris Szomszéddal fog indulni alelnökként, ergó sikeresen kiválasztotta maga mellé a lehető legszárazabb konzervatív pedellus-szenátort. Határozottan azt lehet látni, hogy

a komédia-elemek és egyéb butaságok direkt részei a kalandfilm-dramaturgiának.

Mintha a „campy” szándékosan látszana szedett-vedettnek és zavarodottnak, talán pont azért, hogy ezzel tévessze meg a velük szemben rémisztő szívtelenséggel és erővel zakatoló demokrata Clinton-gépezetet.

Míg a Republikánus konvenció vicces és „Facebookon osztott mémekben gazdag” volt, a Demokrata konvenció egy hideg, szürke, fasiszta gépezetet idézett meg.

A történet kezdődött azzal, hogy Julian Assange, a Wikileaks vezére épp a londoni Ecuadori Nagykövetség oltalmát élvezi, mint korunk Mindszenty bíborosa. Azért kénytelen ott tengetni mindennapjait, mert anno, amikor az első szivárogtatások megtörténtek,

Clinton külügyminiszter kiadta rá a kilövési parancsot.

Vadregényes menekülés volt ez tőle és „kollégája”, Edward Snowden részéről, és nyilván Putyinka volt az, akinek volt akkora nemzetközi befolyása, hogy e két üldözött amerikai számára vissza tudja fogni a feketeruhás-napszemcsós-hangtompítós ügynököket, akiket Clinton küldött rájuk. A dolog tehát részükről személyes:

Snowden és Assange az életüket mentik,

és elképzelhetjük, mi lesz, ha a külügyérként már ügynököket mozgató Clinton lesz maga az elnök! Nekik – szó szerint, párnán keresztül, hangtompítóval, homlokon – lőttek, ha ez bejön. Assange tehát kénytelen teríteni a lapjait, ha élni akar, ezért gyorsan – a demokrata konvenció kezdetére időzítve – ki is szivárogtatott egy adag e-mailt. Ez a csomag azt bizonyította, hogy

a Demokrata Párt elnöknője már az előválasztási folyamat legelején hitet tett a Nyanya mellett.

A sorozatban feldolgozott „Habókos Polgi” Sanders tehát úgy futott végig, hogy vele szemben az összes kompromittáló adatot (komcsi, ateista, idióta bohóc, stb) az őt „futtató” párt vezetése szivárogtatta ki vagy gyártotta le. Ez ugye felveti, hogy az egész folyamat nem pusztán „biassed” (Clinton iránt elfogult), hanem úgymond „rigged” volt, ami Sanderst sem lepte meg feltétlen, hisz

az úgynevezett „superdelegátusokat” már évekkel korábban lefizette sorra a Clinton Alapítvány.

Clinton magabiztossága mindent elsöprő, bár ez igazából nyílt arrogancia. Ezért amikor Assange személyes „vendettáját” azzal indokolja, hogy

Clinton egy hatalommániás, háborúkat provokáló, arrogáns és gátlástalan nő, valóban elég ránézni, hogy az ember ezt igazolva lássa.

Egyik most cirkuláló videóban például két eset lehetséges: vagy epilepsziás rohama van, vagy épp gúnyt űz az epilepsziából, ellenfeleit „epilepsziásnak” állítva be.

Ez utóbbi elég valószínű, mert már káromkodott is, folyton pofákat vág, sőt ugat, jelezve, hogy ellenfelei kutyák. Ez azért főleg akkor elég meredek, amikor a megbélyegzések és előítéletek és handikeppek elszenvedőinek oldalán álló jelölt szerepében tetszeleg.

Ezen karakter-elemek jelentősége sosem elhanyagolható az alapvetően karakterekre építő kampányban.

Assange szivárogtatását követően tulajdonképpen abba „bukott bele” Wasserman Schultz, amibe pár héttel korábban magának Clintonnak kellett volna belebuknia, ha akkor épp – Apu és a belügyminiszter kedélyes csevegését követően – nem mentették volna fel hasonló vádak alól példátlan módon. Schultz azonban kis hal, ha úgy tetszik „viszi a balhét” (nagyon hasonló ez is a nyolcvanas évek szovjet politikájára, amikor a miniszterek főtitkárok botrányaiért kishalakat és osztályvezetőket áldoztak be sorra). A vicc, hogy nem cipelte sokáig a terhet sem: a „botrányt követő” lemondása után AZONNAL felvette Clinton saját kampánystábjába, amit AZON A SZENT NAPON dobott meg Soros Gyurka 8 millió dolcsival.

Soros György 2004 óta nem volt politikailag ennyire aktív, akkor Kicsibush (sikertelen) megbuktatásán dolgozott gőzerővel.

Akkor fordult elő utoljára, hogy Soros 27 millió dollárt költött közvetlenül a kampányra, idén ezt az összeget még meg is ugrotta két további misivel:

Clinton kampányára egyedül 29 millió dollárt költött már el legális ún. „super PAC money” formájában.

Már a legelején Soros Gyuri bá pénzén indult a Hillary 2016 kampány, és a stáb feje is a Soros Alapítvány egyik korábbi menedzsere.

Az NGO-k és wall streeti héják egyáltalán nem titkolt jelenléte Clintonnál pont olyan, mint Trump „szexbotrányai”.

Egyszerűen lepereg, hisz nyilvánvaló, hogy Clinton a neoliberális establishmentnek nem csupán embere, hanem a feje. Saját alapítványa, a Clinton Foundation, azon túl, hogy maga is önálló szereplője az NGO világnak, 25 éves háttérmunkát fejtett ki a politikai világban ahhoz, hogy most Clinton mama tulajdonképp egy szovjet pártfőtitkár választásnak megfelelő esélyekkel érezhesse lejátszottnak a meccset már most.   (holnap folytatjuk)