Pesti Srácok

Ferenc, légyszi a kotont népszerűsítsd, ne a migránsokat!

Ferenc, légyszi a kotont népszerűsítsd, ne a migránsokat!

Eddig már mindenkit megsértettünk innen, a Toronyházból, kivéve a katolikusokat. Az egyenlő bánásmód jegyében eljött az idő. A muníciót Ferenc, a „cukipápa” szolgáltatja.

Kollega

jól megírta

Ferenc megválasztásakor, hogy mennyire konzerv meg nempécé és a Toronyházzal közösen lesz szalonképtelen (illusztris társaság, mit ne mondjak). Emellett azonban a kolléga azzal zengett még himnuszt szeretett Ferencünkről, hogy:

PestiSracok facebook image

Na, Ferenc ugyan mondott ilyet, de a fogamzásgátlás VI. Pál-féle tiltását is helyeselte nyíltan, ami mégsem a fenti nyilatkozata szellemét idézi.

Annak örülünk, hogy ez nem tetszett a liberálisoknak, annak viszont nem örülünk, hogy nekünk sem tetszett.

Sok kérdésben egy húron pendülünk a Római Anyaszentegyházzal (eposzi jelzők: egy, szent, katolikus és apostoli), és örülünk, hogy távol vagyunk a központtól, így csak kevés emberi hülyeség híre jut el hozzánk az Ég földi helytartóságának méltán híres, ám gyarló lelkekkel teli udvarából. Számos egyházi reformot követelnek a libsik itthon és a nemzetközi helyzetet egyre fokozó nyugaton is. Harmadik vatikáni zsinatot, női papokat, jó hogy nem kérik az egyházi önfeloszlatást, Isten nemlétének ünnepélyes, tévedhetetlen deklarálását és a Vatikáni Múzeum odaajándékozását a római hajléktalanoknak (reméljük, Ferenc pápa mégsem tőlünk fog ötleteket lopni azért). Örök életet csak azért nem ér Rómától kérni, mert akkor nyitott ajtón kopogtatnának, azt éppen ott osztogatják anyagilag egyébiránt ingyen, más jellegű erőfeszítésekért cserébe (nincs jobb üzlet, mint az örök élet), ingyen sört meg nem a borkultúrát ápoló pápaságtól vár az ember. Különben is, mi az ingyen sör az örök élethez képest? Na, minket Isten mentsen egy újabb zsinattól (sokba kerül amúgy, ez még nem jutott eszébe a libsiknek, hogy mennyi inkubátort lehetne venni egy zsinat árából?), női papokhoz nem mennénk, ingyen sört szerzünk magunknak, az örök életért sok mindent bevállalunk,

de egy ügyben véletlen ugyanazt szeretnénk, mint a libsik, csak ideologizálás nélkül: kotonszabadságot.

Erre mit kapunk a pápától? Hogy engedjük be a migránsokat a plébániára, hogy csak a szegénység miatt terroristáskodnak egyesek, nem vallási alapon, és hasonlók.

Pont ott libsiskedik Bergoglio atya, ahol nem kéne, és ott aszketizál, ahol nem kéne.

Mi szeretjük élvezni az életet, azt is tudjuk, hogy a Vatikán nagykeráron fogyasztja

a legtöbb bort személyenként

, meg annak idején mégsem Róma volt a puritanizmus bástyája. Hanem Rómából lőtték a puritanizmus bástyáját. Szóval ki kell élvezni a siralomvölgyben töltött időt is, és ebben nekünk a reneszánsz Róma nehezen behozható, örök példakép. A naptármódszert a Vatikánban biztos sosem használta legálisan ott tartózkodó személy, az óvszert pedig igazolta az idő, tehát hagyománnyá lett. Szóval pukkadjanak meg a libsik az egyházi reformjaikkal,

nekünk csak kotonszabadság és kotonforradalom kell,

az illegális bevándorlók endorszolása helyett endorszolja Ferenc pápa ezt, ha lehet! Örök hálánk kísérné!

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.