Pesti Srácok

Önnön ostobaságából fújt botrányt a libnyafi sajtó

Nem bírja elengedni a barátságos és közkedvelt Index az „Erőszakkal toboroz katonákat a Honvédség a közmunkások köréből” történetet, pedig lassan már nincs is mit félreérteni. Erre mondják - közmondásos jelleggel -, hogy noha hülyék, de legalább kitartóak.

A mese úgy másfél hete kezdett el habzani, amikor a szintén barátságos és közkedvelt Kisalföld megírta, hogy kötelező megjelenni a toborzáson, majd ebből egy lendülettel a kötelező sorozásba hiszterilálták magzukat, hasonlóan a szintén általuk összehazudott török nagyköveti sértődéshez. Ha nem emlékeznének, az a következőképpen nézett ki, a Kisalföld szerint a török nagykövet megsértődött Elsimon beszédén és ezért meg sem jelent a beszédet meghallgatni. Igaz, ehhez minimum időgép kellett volna, de ez nem zavarta a Kisalföld és a sztorit tovább kövérítő Index munkatársait. Ma az „Akkor is fenyítik a közmunkásokat, amikor teljesen felesleges” címmel gurítanak további könnycseppeket azon szörnyűség felett, hogy szegény közmunkásnak munkaidőben meg kell jelennie egy irodában és meghallgatnia egy toborzótiszt előadását a Honvédség nagyszerűségéről, a katonai pálya gyönyörűségéről. Aztán meg haza kell mennie. Rettenetes. A lead rögtön egy méretes hazugsággal indít: „Botrány lett egy csornai levélből, amelyben egy közmunkásnak azt írták, hogy legyen szerződéses katona, különben három hónapra ugrik a közmunka.” Ugyanez a valóságban már sokkal kevésbé izgalmas. A levél nem tartalmazott mást, mint hogy kötelező a megjelenés a toborzó irodában, ami utoljára a kötelező sorkatonaság idejében jelentett katonai szolgálatot. Ma csak egy állásajánlat meghallgatását jelenti, semmi többet. Az indexelt kényszersorozás a következőképpen néz ki a valóságban: Kalányos Pilátust elszólítja a pontosidő a lombvágó szarva mellől és tiszteletét teszi egy épületben, ahol egy derék tiszt a katonaélet szépségéről mesél a hőségtől ájuldozó közönségnek, majd mappáját összecsukva el. A közönség is el a kocsmába, ahol megállapítják, hogy ez egy faszság volt, de legalább nem kellett az árokparton dolgozni ebben a melegben. A történetnek itt vége van, rögtön az expozíció után záródott, nincs finálé. Az sosem zavar, ha egy libnyafi újságíró nyilvánosan lejáratja magát, sőt, tulajdonképpen ez náluk a normál ügymenet része. Nagyobb baj, ha a téveszméikkel rendszeresen zavarják az egészséges embereket, pl. azonnali válaszokat követelnek mindenféle minisztériumok minden szintű sajtósától, akik ettől a szokásosnál is elhárítóbb üzemmódba kapcsolva az értelmes megkereséseket is negligálják. Tehát nem baj, ha valaki hülye, csak másokat – mondjuk a valódi munkát végző újságírót - ne zavarjon!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.