Pesti Srácok

A pozitívan diszkriminált hisztériáról és az olimpiai menekültkvótáról

A pozitívan diszkriminált hisztériáról és az olimpiai menekültkvótáról

Történt egy verőfényes nyári estén a távoli és megmagyarázhatatlan Rioban, ahol a szegények laknak a hegyen és a gazdagok terülnek el alattuk, hogy tönkrement egy közvetítő állomás, ami tekintettel a méltán híres brazil munkaszervezési hagyományokra, úgy is maradt. Különösképpen már csak azért sem izgatták fel magukat ezen a résztvevők, mert az egyik fél brazilokból állt, akik alapvetően semmin nem izgatják fel magukat, a másik fél meg magyarként eleve nem élete sportkommentátori csúcsteljesítményének szánta a futottak még kategóriás versenyzők tökéletesen érdektelen előfutamát. Nekünk vannak úszóink is.

Nem is lett volna semmi baj, simán belesikkadt volna az álmos közvetítések sorába, ami a reklám mellett a sörért való sorban állásra szolgál, ha történetesen az egyik résztvevő nem egy migráns leányzó. Őket különös figyelem kíséri az Olimpián, miután valami megmagyarázhatatlan okból nem szülőhazájuk színeiben versenyeznek, hanem hontalanként. Apró kitérő, az Olimpiát eddig se kerülte el a pozitív diszkrimináció, de azért próbálták szinten tartani, habár mindenki emlékezhet Erikre, az angolnára, aki afrika-kvótával állhatott a rajtkőre, majd izgulhattuk végig a produkcióját, ami egy haldokló delfin utolsó perceit idézte az álmélkodó nagyérdemű szemében. A végén hálásan tapsolhattunk neki, mert szíveskedett nem belefulladni a medencébe, noha az valóban egyedülálló lett volna a vizes versenyek történetében. Zárójel a zárójelben, Erik, az angolna, Egyenlítői-Guinea hős fia miatt vezényeltek Rioban vízi mentőket a medence mellé, hátha valaki meg kívánja ismételni az előadást. Zárójelek bezárva.

A hontalan, olimpiai színekben versenyző sportolókat természetesen kitüntető figyelemmel követik itthon és a fejlettnyugati világ számtalan pontján azok, akik amúgy az Olimpiát egy felesleges nacionalista hőbörgésnek tartják és lógó orral veszik tudomásul, hogy egyesek képesek belefeledkezni a nemzetek közötti versengés eme kártékony mákonyába. Ők boldogon ültek le a képernyők elé honfitársuknak, a hontalannak szurkolni és nem várt inzultusként élték meg, hogy ifjabbik Knézy elkúrta a közvetítést. Illetve nem elkúrta, hanem valami sajtcetliről bekamuzott 3 nevet és 4 országot, letudva ezzel a kötelezőt, mert bízott benne, ahogy őt sem, úgy minket, tévénézőket sem érdekel a pozitív diszkriminációs futam. Aztán valaki csak megjavítja azt a közvetítő állomást. Nem így lett, kirobbant az idei év eddigi legszánalmasabb kamubotránya, ahol a TASZ felvilágosítása óta mindenki a központi migráns-ellenességnek tudja be ezt a semmi jelenetet és versenyt sikoltoznak azon, hogy a geci Királyi Televízió nem ismeri el szegény szír leányzó egyedülálló teljesítményét, mi több, elhallgatja. Ezzel kapcsolatban azért csak felmerül bennem két apró kis kérdésfoszlány. Egyrészt mi értelme volna elhallgatni direktbe, másrészt miért szerepel ilyen idővel bárki is Olimpián. Legyünk őszinték, főleg, mert másunk nincs, egy teljesen felesleges gesztusnak lehettünk tanúi. Ilyen alapon a Belgrádból Röszkéig gyaloglókat is lehetett volna indítani, aztán valamikor ősszel ők is átszakítják a célszalagot. Vagy engem, én ugyanis bármelyik versenyszámban képes vagyok utolsó lenni. Ráadásul még soha senki nem versenyzett az Olimpiák történetében cigarettával a szájában. Végezetül még arra vagyok kíváncsi, vajon a TASZ ma vagy holnap adja ki a közleményét, melyben elnézést kér a magyar és nemzetközi közvélemény gátlástalan hiszterizálásáért és melyben megköveti az érintetteket.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.