Szerelem, szenvedély a sajtóprés alatt
„Buján fetrengtünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”
Valahogy a dance macabre műfajának egyik legszebbje jutott eszembe arról a gondolatról, amit Volnerjani bírt az ATV hasábjain (képzavar) megfogalmazni. Zárójel: mostanában mintha megszaporodtak volna (volner) a jobbikosok a balliberális médiumokban, pedig milyen erős esküdözéseket hallottunk anno, hogy a nácik márpedig no pasarán. Ezek szerint a cukinácik már pasarán, ők politically correctnek minősülnek. Zárójelzár.
Szóval Volnecucu szája kerítését az hagyta el, hogy ő ismeri a fidesz elnökségi tagjának szeretőjét, de nem mondja, ki az, mert nem akar sárdobálni. A sztorihoz szorosan hozzátartozik a derék jobbikos korábbi ügye, ahol fényképeken örökítették meg, hogy egy fiatalasszonnyal mulatta az időt egy benzinkút tövében, a csalitosban. Mint kiderült, nevezett fiatalasszony nem azonos Volnernével,
amire aztán a sajtó rágó orgánumai kellően hangos csámcsogással reagáltak,
s szebbnél szebb fotográfiákkal örvendeztették meg a tisztelt nagyérdeműt. Szóval, attól függetlenül, hogy gyomorforgató volt az, ami Volnerrel történt, egyben sajtóetikailag is átgondolandó,
azért mégse egy politikus vádolt egy másikat,
hanem született pár fotó. Itt viszont Jánosunk személyesen sejtette azt, élő, egyenes adásban,
hogy bizony ő ösmeri a meg nem nevezett fideszes politikus meg nem nevezett szeretőjét.
Vagyis, ismeri, de nem mondja meg kiről van szó, mert ő nagyon korrekt ember. Mármost, ha jól értem, az történt akkor, hogy ez az erkölcsi piedesztál,
ez a gerincoszlop mégiscsak sárdobálásba kezdett, ha indirekt módon is.
Márpedig a jobbik frakciójára, illetőleg ex-frakcióvezetőjére (l. elnök címszó) egyáltalán nem volt az ilyen viselkedés jellemző, ugye elvtársak?
„Nem bírok magammal, teljesen felizgattál! Mikor is menjek Pestre? (…)” írta állítólag valamikor egy bizonyos Mariann nevű hölgy még az elcukulása előtti széljobb pártelnöknek, aki a következőképp reagált: „(…)marad a hétköznap délelőtt vagy délután, azon belül is inkább a hétfői és a keddi napok a legjobbak (…)”.
Hiába no, akkor szép az élet, ha zajlik. Azonban komolyra fordítva a szót, az ügy(ek) tartalmi szintjén valójában a következő kérdés vár megválaszolásra:
vajon van-e relevanciája annak a politikai teljesítmény tekintetében, hogy valaki (konszenzusos alapon) hetyeg különböző hölgyeményekkel, vagy nem.
Szerény magánvéleményem egyezik - persze addig, amíg az nem törvényileg üldözendő cselekményekkel függ össze (l. kerítés, örömlányok, erőszak) - a jó öreg Csurka Pista bácsi (Isten nyugosztalja) szállóigésült beszólásával:
„Hadd basszanak a fiatalok.”
Ismét zárójel: hol vannak már azok a daliás idők, amikor még az örök rosszcsont drámaírótól kellett a baloldalon rettegni, például a 92-es Eörsi-Csurka deathmatch mennyivel jobban mutatott az újságokban, mint mondjuk ma egy Szigetvári – Kepli purparlé (már ha elfáradnak vitázni). Ám információink szerint az afférok (mindkét esetben) a nemtelen sajtótámadásoknak köszönhetően már véget értek, így ajánlom a kedves olvtársak, egyben a jobbikos kollégák figyelmébe a következő, halhatatlan sorokat: „a tar bozót mélyében párzó árnyak inognak s a fák széttárt lábbal állnak tótágast, mint mezítlen asszonyok, s én tébolyodva hempergek a holt avarban, hol szerelmünk fészke volt, s vonagló, izzadt testedért üvöltök. ...Vérembe folyt a vörös telihold.”
