Ha valamit elég sokáig nézünk, az rasszista lesz… még a teknőcök is

Valahogy így jöhetett rá rengeteg fekete filmkritikus arra, hogy az új Tini Nindzsa Teknőcökből árad a fehér felsőbbrendűséget hirdető ideológia, és pusztán azért forgatták le, hogy szórakoztatás közben nevelje át a gyerekeket. Lehet, hogy egy kicsit tovább, vagy közelebbről kellett volna nézni a filmet, mert valójában - ahogy az lenni szokott- inkább az ellentétéről van szó.

Néhány szemfüles rettegőnek sikerült megállapítania, hogy a teknőcök négy olyan művészről kapták a nevüket, akik az európai reneszánsz nagy alakjai voltak (

Leonardo

da Vinci,

Michelangelo

di Lodovico Buonarroti Simoni, Donato di Niccolò di Betto Bardi – “

Donatello

”, és

Raffaello

Sanzio), míg a két ellenséget (Rocksteady és Bebop) a jamaikai zene egy 1960-as években felbukkant fajtájáról, illetve a jazz egyik, afrikaiak által játszott formájáról. Elgondolkodtató elmélet, azonban egy kicsit sem állja meg a helyét. Ha a filmet vesszük alapul, a rasszista vonal ugyan stimmel, csak éppen teljesen a más irányba lő – pont arra, amerre a Black Lives Matter és társaik. A teknőcök, a nevük ellenére feketékről lettek mintázva (lásd mozgás, viselkedés, szóhasználat, öltözködés), akik a New-York-i gettó alatt élnek, és mindennapjaikban a tesó-kultúra a legmeghatározóbb, tekintettel arra, hogy

saját bevallásuk szerint elnyomott kisebbségnek számítanak,

ezért csak egymásba kapaszkodhatnak. Az, hogy néha tesznek valami jót, az annak tudható be, hogy görcsösen próbálják megtalálni a helyüket a társadalomban, mint Ligetvédők között az átlag hétköznapokon Nyugatinál kéregető hajléktalanok. Egyébként meg tetteik teljes mértékben önzőek, hiszen ha a Zúzó elpusztítja világot, ők is meghalnak. De tartós munkanélküliként egyéb dolguk nincs, tehát az egész hősködés tulajdonképpen felfogható közmunkának is. Sajnos nemrég Tetétlen település határában nem ezt, hanem inkább a dohányzást és beszélgetést láttuk közmunka címszó alatt. Mindegy azért talán van mit tanulni még a mutánsoktól is. De félretéve a viccelődést (bár a filmet nézve eszembe sem jutott röhögcsélni), a film komolyan elgondolkodtató üzenetet hordoz a kisebbség és a többségi társadalom viszonyáról, melynek hátterében a jó és a rossz harca is megbújik – sajnos a többségi társadalom a rossz oldalán áll, mert elnyom és szörnyetegnek bélyegez sokáig, a második rész végén azonban behódol, és integrációt, “normális életet” ajánl fel a bátraknak,

akik ezt csuklóból visszautasítják, mert szerintük a “normálisban semmi izgalmas nincs”.

Ez a karakterekben is lecsapódik: Casey Jones karaktere például az egyik legunalmasabb figura a filmtörténetben, ami főleg unalmas bőrszíne és tisztességes, bejelentett állása miatt lehet (rendőr), aztán ott van April (Megan Fox), akinek annyi szerepe jut, hogy csábosan néz, megpróbál felülkerekedni, de túl buta hozzá, és önmaga képtelen lenne egy olyan sztorit találni, amiről műsort csinálhat. Szóval inkább megint csak csábosan néz egy kicsit, hátha valaki legalább meg akarja majd dugni, aki remélhetőleg nem egy teknős. Az ő szexuális életükről most nem ejtenék szót, bár 4 kamasz és egy öreg patkány egy penthouse-ban… És akkor most érdemes behúzni a kéziféket és visszakanyarodni ahhoz, hogy mire is nevel i a gyerekeket egy ilyen műremek. Véletlenül van nálam egy lista:

Ezen a ponton külön szeretném is megköszönni a tisztelendő filmes csapatnak, valamint az éles eszű kritikusoknak, hogy

a Szellemirtók után ismét sikerült egy gyerekkori bálványt tönkretenni.

Tényleg szuper. Mi a következő?