Pesti Srácok

A jobboldallal nincs jobboldal

null

Felcsillant a remény! Vége lehet a nyomasztó megosztottságnak, a soha véget nem érő, családokat szétszakító politikai vitáknak, a széthúzásnak, a szekértábor-logikának. Egyáltalán nem meglepő módon, újfent a haladó értelmiség körében találták fel a bölcsek kövét, hiszen a haladó értelmiségnek köztudottan ez a történelmi hivatása. Nélküle oly lábszagú és mucsai lenne ez a mi szerencsétlen Magyarországunk.

Kálmán László nyelvész – a Gyurcsány-kormány

Erdősi Lászlónéja

– annyira

kiakadt
PestiSracok facebook image

Kukorelly Endre rádiós szereplésén, hogy a felháborodása azóta is rezonál a Facebookon. Azon szakadt el nála a cérna, hogy Kukorelly szerint mindkét oldal gerjeszti a feszültséget – tehát igen, minő szentségtörő hazugság: a baloldal is. Kukorelly ugyanis nem tette hozzá, hogy azért

a baloldal vezérlő csillaga mégiscsak mások véleményének a tisztelete, míg a jobboldal iszonyúan kirekesztő

. Kálmán László nyelvésznek viszont egyszerűen elege lesz, tele lesz a töke, ha egyeseknek van pofájuk úgy gondolni, hogy a baloldal sem különb a Deákné vásznánál. Ilyenkor tombolni kezd, és ennek a tombolásnak a porfelhőjében Stumpf András például a gyűlöletszítás szinonímájaként tűnik fel, míg Heller Ágnes maga a

higgadt tolerancia

. Pazar gondolat! Ebből ugyanis – és talán maga Kálmán László nyelvész sem gondolta, hogy

egy majdani új aranykor szellemi alapjait veti meg

– kirajzolódott a Jövő Magyarországának sziluettje. A mások véleménye iránti tisztelet hiányán kibukva, egyetlen kanyarral eljutott oda, hogy

a jobboldalnak el kell felejtenie az egész 20. századi hagyományát

. Mindent és mindenkit. Mert ez „a nemzet elemi érdeke”. Gömböst érthető okokból nem is említi, lapozzunk! Horthy? El kell felejteni! Mindszenty? Ugyan! Antall? Kukába vele! Ez egy mások véleményét messzemenően tiszteletben tartó hozzáállás Kálmán László nyelvésztől, úgyhogy ebből végre kisülhetne valami előremutató, igazán haladó dolog. Érdemes lenne hát továbbvinni a gondolatszálat. Nyomatékosan kérjük a haladó értelmiségi Kálmán László nyelvészt, hogy ne tartsa félhomályban a mucsai jobboldaliakat, és ne csak azt mondja meg, hogy kiket felejtsünk el, hanem azt is, hogy kiket öleljünk a keblünkre!

Kiknek a hagyományát tudná elfogadni a jobboldalon? Kéthly Anna? Tildy Zoltán? Szakasits Árpád? Dobi István? Horn Gyula?

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.