Pesti Srácok

Ne ítélkezzünk! Töröljük el a büntetőjogot!

Ne ítélkezzünk! Töröljük el a büntetőjogot!

A következő vita kezdődött el a sajtó és a sajtómunkások hasábjain és fórumain: vajon lehet-e ok-okozati összefüggést találni a Magyarországon szervezkedő terroristák és az ungárische nemzet biztonsága között. Mert szerintük abból, hogy terroristák vannak/voltak honunkban, illetőleg viperák vannak a viperafészekben nem következik, hogy terrorveszély van, s az sem, hogy ne nyúljunk bele a fent említett fészekbe.

Mert az, hogy valaki itt-ott felrobbantott ezt-azt, vagy egy kisebb, mindösszesen néhány száz négyzetkilométeres területen etnikai, illetve vallási tisztogatott, az a haladó értelmiség szerint nem jelenti azt, hogy ugyanezen illető hazánkban is hasonló tevékenységekre ragadja magát. Meg az is lehet, már rég abbahagyta, új hobbija van, mondjuk páviánok örökítőszervéből készít nyakláncokat időseknek. Vagy bármi. Ahelyett tehát, hogy velük foglalkozunk, rendbe tehetnénk az egészségügyet is - fogalmaz a horngyulai értelemben vett haladár. Nomármost, ha és amennyiben az equal rights (jogegyenlőség) a diszkrimináció mentesség és az egyéb értékek mentén feláldozzuk az „emlékezet”, és a kauzalitás fogalmát, úgy itt az ideje igazat adni liberális barátainknak. Sőt, ennek folyományaként lassan itt az ideje eltörölni az eddigi elnyomó ciszgender, stb. társadalmak legelőítéletesebb jogágát: a büntetőjogot. Tegyük fel a kérdést: milyen alapon merészel egyetlen munkáltató „erkölcsi bizonyítványt” kérni? Ha valaki elkövetett egy bűncselekményt, az jelenthet valamit is? Nos, a válasz a fentiek alapján az, hogy semmit. Továbbmegyek: mivel a büntetőjog létének két alapvető pillére a nevelés és a megtorlás, ezért itt az ideje a dolgokat a megfelelő mederbe terelni.

A nevelés ugyanis nem általánosíthat, nem lehet előítéletes.

Vagyis a már elkövetett bűncselekmény semmilyen mértékben nem jelenthet előzményt. Ezért a nevelés értelme mindig csak jövőbeli cselekményekre vonatkozhat, tehát, ha valaki elkövet mondjuk egy terrorcselekményt, arról ez alapján nem feltételezhetjük, hogy elkövet még egyet. Börtönbe pedig semmiféleképpen nem zárhatjuk, ennek következtében

be kell vezetni az összeurópai ellenőrzőfüzetet a büntetés-végrehajtás helyett.

PestiSracok facebook image

(Beláthatjuk mennyi költségtől, fáradságtól óvjuk meg magunkat.) Ennek következtében tehát felszámoljuk a börtönöket, és mindenki kap egy ellenőrzőfüzetet, ha például terrorcselekedik, embert öl, akkor kap a füzetkéjébe egy karót. Ugye humánus megoldás?

A megtorlás pedig egy elavult, nem haladó fogalom.

Ezért azt is meg kell szüntetnünk, ha valaki egy bűnöző, akkor ővele szemben nem kell a társadalmi igazságosság, vagy egyéb ilyen hagymázas őrültségek nevében fellépni. Nem. Nem megtorlunk, hanem megdicsérünk, tehát a pozitív szankciókat kell ezentúl alkalmazni. Ha valaki például lelő, vagy felrobbant egy polgárt (netán több polgárt), akkor ugye ösztönöznünk kell arra, hogy többet ilyet ne tegyen. Ezért neki kitüntetést fogunk majd adni, hogy többet ilyet ne csináljon. Szóba jöhetne az elavult megtorlás-szankció páros helyett a kitüntetés és pénzjutalom osztása (nehogy az anyagi okok szerepet játsszanak). A megélhetési bűnözés is felszámolható lenne, ha valaki például lop/rabol egy boltból, annak a kitüntetés (l. jövőbe irányuló pozitív társadalmi szankció) mellett járnia kellene pénzjutalomnak (l. jövőbe irányuló társadalmi segítség).

Hogy is ítélkezhet egy társadalom egy tagja fölött?

Ugye, kedves olvtársak, sehogy. Tehát a büntetőjog, mint olyan, meghaladott fogalom. Szüntessük meg. Még jobban kisarkítom! A viperáknak is meg kell adni a jogot arra, hogy halálra marjanak, hiszen ez természetükből következik. Ha tehát egy viperafészket találunk, akkor itt az ideje, hogy az új, liberális nevelési elveknek megfelelően egy óvodába engedjük a kígyókat, továbbá a skorpiókat az iskolákba kell engednünk. Nem ítélkezhetünk egy kígyóról, attól, hogy mérges foga van, még nem következik egyértelműen bizonyítható módon, hogy a marása mérges lesz (vagy egyáltalán, hogy harapni fog – lehet, hogy csak elmenekül, elsiklik). Kimondhatjuk azt is, a tűzről előítéletes azt állítani, hogy éget. Lehet másokat igen, de minket még nem bántott.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.