Meglátni és megszeretni?
Ha jól sejtem, mindenki találkozott azzal az okfejtéssel, miszerint a déli, határmenti országrészekben azért szavaztak kevesebben, mint az országos átlag, mert „ők már láttak migránst és rájöttek, nem kell félni tőlük”. Jelentem, a haladó értelmiség sajnos ismét pont elkerülte egymást a valósággal. De majdnem sikerült.
Alapvetően a mögötte meghúzódó logikai is meglehetősen sajátos. A libnyafi kizárólag az introspekció módszertanával próbálja megérteni a körülötte elterülő univerzumot. Tekintettel a haladó értelmiség zárt buborék-világára, nem biztos, hogy üdvözítő megoldás, a gondolat már csak olyan, mint a vadon élő állat, nem érzi jól magát bezárva. Illetve, ha már rabságban, természetes előfordulási helyétől távol született, akkor olyan is. Ebben a világban lehet csak értelmes felvetés, hogy amit ők gondolnak, az biztos úgy is van, és mivel ők korábban se féltek a mohamedán telepesektől, továbbá akkor se ijedtek meg, amikor összetalálkoztak az első pionírral a Keleti Pályaudvaron, így arra jutottak, másokban is pont ugyanez a lelki folyamat zajlott le. Áll a röszki paraszt a tökei mellett a kert végében, fülében még visszhangoznak a közszolgálati televízió rémisztő jelentései a nyugat-európai vidám hétköznapokról, aztán meglátja az első tízezer szírafgánt és szívét elönti azonnal a melegség. Sajnos Röszke messze van, nem elég átkelni hozzá egy korúti zebrán, hogy alámerülve megértsük őket. A sajnálatosan fasiszta tapasztalat inkább arra mutat rá, hogy az emlegetett „migránsokkal napi szinten találkozók” azért nem mentek el szavazni, mert a szavakat, az írott törvényeket pont annyira gondolják hatásosnak, mint a birkabendőt a földrengés ellen.
Ők akkor mentek volna el az országos átlag felett, ha a lőparancs, illetve a határsáv aláaknázása lett volna a feltett kérdés – amolyan nógrádigyurisan.
Hogy elég-e a kutyát kiereszteni, vagy be kell szerezni külön egy oroszlánt; más kontinens, más megszokások alapon. Mert hogy a migránsokat különösképpen már csak azért se kedvelhették meg, mert azok éppen csak elindultak a határ túloldaláról, nem ültek be a röszkei gazdához kávézni, vízipipázni, nem kértek simit a pocira. De nem szorultak rá az őslakosok kegyelmére vajaskenyér és szódavíz formájában se, ugyanakkor siettek, hisz minden elvesztegetett nap segély-eurókban mérhető kár. Segéllyel meg nem viccelünk. A másik apróság, ami megkérdőjelezi a fenti tétel érvényességét, az a nyugati határ mellett élők országos átlagot meghaladó részvételi aránya. Ők szintén legalább annyiszor találkoztak migránssal, mint a déli határ mellett élők (hacsak Orbán nem dobta be őket egy fekete lyukba), ám ők többnyire a hátukat látták és ez megnyugtatóan hatott rájuk.
Hogy nem csak jönnek, hanem mennek is, és elég arról gondoskodni, hogy vissza már ne térjenek,
ha az üdvözlégymohamed vallás hívei egy gyenge pillanatukban mégse kérnének több újnémetet és újsvédet. A nyugati határ mellett élők még hisznek a törvényes megoldásokban. Ellenben írjuk a javukra, hogy – eddigi szokásukkal ellentétben - most legalább helyes adatokból vontak le a téves következtetést. Kis lépés az emberiségnek, nagy lépes a libnyafnak.
