Az irodalmi bulvár mellett a történelmi tévhitekben is hasít Nyáry Krisztián
Akkora port vert fel Orbán Viktor etnikai homogenitással kapcsolatos beszéde, hogy a haladó oldali értelmiségiek egy emberként érezték fontosnak megnyilvánulni a kérdéskörben. Ezzel aztán megint megadták nekünk a muníciót, hogy rávilágítsunk rettenetes műveltségi és szövegértési hiányosságaikra.
A progresszíveken kívül ugyebár mindenki számára világos, hogy a miniszterelnök maga is csak fokozatosan veti le a politikai korrektség dohos gúnyáját, és azt közölte még mindig kicsit burkoltan, hogy a fehér ember keresztény gyökerű civilizációjában nem akarunk együtt élni tőlünk markánsan eltérő etnikumú, mohamedán gyökerű tömegekkel.
Ez nem rasszizmus, hanem józan ész.
Az összes többi, erre felfűzött nácizás nemcsak gagyi erőlködés, de rém unalmas is már, hiszen ez az Orbán-beszéd nem a környékbeli (magyar, német, szláv, stb.) etnikumok egymással való szembeállításáról szólt, így most hiába kommentelgetik nagy hévvel a liberáltak a saját családfájuk nem magyar tagjait, rohadtul nem érdekel senkit. Iskolapéldánk Nyáry Krisztián lesz. Ő az, aki Demszky Gábor egykori kommunikációs főgurujaként segített „fejlődő világvárosként” tálalni a szavazók felé Budapest folyamatos rohadását. A politikai aranykornak vége lett, ő pedig néhány éve már főállású Facebook-irodalomtudósként ténykedik. Itt a külcsín más, a tartalom viszont lényegileg ugyanaz a kommunikációs manipuláció. Most a középszerű magyartanárokat és a bulvárra fogékonyabb embereket hülyíti be azzal, hogy a magyar irodalom lényegileg költőink és íróink szaftos magánéleti részleteit jelenti. A cél is ugyanaz: az olcsó népszerűség kivívása. A Facebookon összegereblyézett népszerűségét persze minden lehetséges alkalommal kiaknázza, amikor valami jól kommunikálható témában lehet látszólag elvi alapon támadni a kormányt.
Vagyis Nyáry Krisztián valójában ugyanazt csinálja, mint 2010 előtt. Csak hát alakot váltott az SZDSZ, alakot kellett váltania neki is.
Most azonban kiderült, hogy a történettudományt ugyanúgy bulvárszinten karcolgatja, ahogy az irodalomtudományt. Emlékezetes beégése volt, amikor egy magánlevelezésben megtalált „szerelmetes barátom” megszólításra hivatkozva próbálta homoszexuálisnak beállítani Kölcsey Ferencet. Igaz, már a Halotti Beszédben is felbukkan a „szerelmes brátim” szófordulat, és ma sem jut eszébe senkinek buzizni a „szeretett barátom” hallatán, de Nyáry nem törődik az ilyen apróságokkal. Az etnikai homogenitással kapcsolatban is hülyeséget hülyeségre hordott össze, de legalább belehelyezkedett a flegma, kioktató tanítóbácsi szerepébe, amitől még kínosabb lett az egész:
Mentő kérdés pótvizsgázók számáraHa egy ország lakossága 1720-ban 3,2 millió fő volt, és ennek mintegy fele volt etnikailag magyarnak tekinthető, majd az állam által szervezett és spontán bevándorlásnak köszönhetően a népesség 1780-ra 9,2 millióra nőtt, és a következő száz évben újabb 4-5 millió ember vándorolt be külföldről, akkor 2017-ben a lakosság hány százaléka minősül etnikailag homogénnek? (Függvénytábla, történelmi atlasz használható. Végszükség esetén idézd fel déd- és nagyszüleid vezetéknevét!) Maximális pontszám: 10
Végülis a négy ténybeli állításból kettőben ráhibázott az igazságra, ami egy laikustól nem olyan rossz, csak ilyen szerény ismeretanyaggal és ilyen hibásan levont következtetéssel nem nagyon kéne ugrálni.
A 3,2 milliós magyar összlakosság 1720-ban igaz, szóval itt még nyomon volt a „Tanár úr”, de innentől már ferdíteni kellett, hogy a végén kijöjjön az ideológiai üzenet. Ennek a 3,2 milliónak ugyanis nem a fele, hanem jelentős többsége magyar volt. A török által alaposan kiirtott Magyarországra csak az 1740-es évektől indult meg a svábok és a románok tömeges betelepítése. 1720 előtt csak szerbek érkeztek nagyobb számban, rajtuk kívül csak a középkor óta itt élő szászok, továbbá a viszonylag csekély létszámú románok és felföldi szlávok (tótok) jelentettek idegen nyelvű népességet. Az államilag (császárilag) szervezett, illetve spontán bevándorlás miatt, 1780-ra 9,2 milliósra duzzadt összlakosság szintén igaz, azonban a rákövetkező évszázadban említett 4-5 milliós bevándorlás színtiszta hazugság, az egészből levont tanulság pedig a szokásos balliberális félrevezetés. Talán sosem derül ki, hogy Nyáry Krisztián hallott-e már Trianonról. Ezek a 18. században bevándorolt milliók ugyanis nem oldódtak fel a magyarságban, hogy a haladók által vágyott, színes-szagos etnikai keveréket hozzanak létre, hanem megtartották a saját etnikai arculatukat ott, ahova beköltöztek, majd 1920-ban kiszakították az országból ezeket a területeket, sőt többet is.
Kedves Nyáry Krisztián! Történelemkönyv, történelmi atlasz használható. Végszükség esetén idézd fel általános iskolai tanulmányaidat!
A bejegyzés alatt természetesen megjelentek Nyáry hűségesen elbutult rajongói is, akik szorgalmasan felmondták a magyarellenes leckét arról, hogy a magyarság vér szerint gyakorlatilag már kihalt, illetve minden más nép belekeveredett a némettől a szlávon át a törökig. Nos, a valóság ezzel szemben az, hogy a magyarság antropológiai képe a mai napig jelentős részben megegyezik azzal, amely a honfoglalás után, az itt élő avarok és a honfoglaló magyarok keveredésével létrejött. Az pedig végképp nem tiszta, hogy mire akarnak kilyukadni ezzel a „kihalt már az igazi magyarság” hazugsággal. Ha a vágyaikat vetítik ki képzelt valósággá, akkor legalább már tudjuk, mit akarnak. Ha viszont komolyan gondolják, az igazán furcsa.
