Pesti Srácok

Mesterházy Athos kolumbiai dicsősége

“Újraválasztották Mesterházy Attilát a Szocialista Internacionálé alelnökének a világ baloldali pártjainak kongresszusán a kolumbiai Cartagenában” - adták hírül a szocik a honlapjukon ezt a kimondottan nagyszerű sikertörténetet.

Holott ez az egész baloldali összejövetel inkább szól arról, hogy legyen valami kézzel fogható címük, rangjuk a saját hazájukban már megbukott politikusoknak. És hogy együtt énekelhessék el az internacionálét. Persze megy a nyafi a békéről, a szolidaritásról és az egyenlőség feszítő kérdéseiről, amúgy pedig semmi értelme az egésznek. Bukott balos politikusok nosztalgiázása az egész egy olyan időről, amikor még komolyan vették őket. Az is beszédes, és jól mutatja az esemény súlyát, hogy a szocik is csak három nap késéssel tették közzé a hírt... Persze, mert Gurmai Zita nőnapi bolondozása, illetve Kéri László nőnapi (!) kitüntetése volt inkább a vezető hír, amely elnyomta Mesterházy kolumbiai ragyogását. A szövetségbe forrt szabad kongresszuson egyébként megválasztották a világszervezet új vezetését is. A szervezet elnöke továbbra is George Papandreou volt görög miniszterelnök maradt, akinek elévülhetetlen érdemei voltak országa csődbemenetelében. De leginkább a megszorító intézkedéseivel tűnt ki 2009 után, mint miniszterelnök, amelyet válságkezelésnek igyekezett nevezni. S amelyek soha nem látott társadalmi feszültségekhez vezettek, de a gazdasági válságot nem hogy megoldották volna, hanem még rosszabb helyzetbe sodorták Görögországot. Mindegy Papandreuonak az apja és a nagyapja is miniszterelnök volt...

Régi család a munkásmozgalomban!

De alelnöknek választották Alfred Gusenbauert Ausztria volt kancellárját, aki országa második világháború óta eltelt történelmének legrövidebb ideig regnáló vezetője volt, illetve Eliio Di Rupo volt belga miniszterelnököt is, aki azzal írta be magát a történelemkönyvbe, hogy ő volt az első uniós miniszterelnök, aki vállalta homoszexualitását... És bekerült a 2010-ben miniszteri, majd 2013-ban pártelnöki posztjáról is leváltott japán Mizuho Fukushima is. Összesen harmincegy alelnököt választottak és átadtak tucatnyi díjat a csupa-csupa kiszolgált balos politikusnak. Szóval majdnem mindenki kapott valamit, mert ez így szép.

Alapjövedelem még nincs, de alapalelnökség már van. Valahol el kell kezdeni.

PestiSracok facebook image

A Szocialista Internacionálé, amely a demokratikus baloldali pártok ernyőszervezete szeretne lenni, egyébként elég nyitott közösség. Megfér benne az MSZP, a Mozambiki Felszabadítási Front, az éppen ellenzékben lévő Dominikai Forradalmi Párt is. De jól elvannak benne a régóta kormányzó Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom vezetői a kormányon lévő Spanyol Szocialista Munkáspárttal, vagy a legnagyobbakkal, például a Németország Szociáldemokrata Pártjával is. De érdekes, hogy együtt tudnak a világszervezetben dolgozni az ellenzékben lévő Mauritiusi Harcias Mozgalom képviselői a kormányzó Mauritiusi Munkáspárttal. A mostani ülésüket egyébként a Kolumbiai liberális párt szervezte meg. Csoda, hogy nem lőttek le senkit.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.