Pesti Srácok

Miért hallgatnak le minket szemetelésért?

null

Abszolút üdvös, hogy a jelenlegi, egyes esetekben borzalmasan lassú, más esetekben meg iszonyú balfogásokat elkövető bűnüldözésünket és igazságszolgáltatásunkat meg akarja változtatni pártunk és kormányunk. Az is jogos, hogy számos jó intézményt átveszünk, gyakorlati és elméleti ismereteket, jogszabályhelyeket. Ennek a nagy igyekezetnek köszönhetően azonban – a jelenlegi javaslat alapján – immáron szemetelésért is lehetővé válik a lehallgatásunk. Attól tartok, ez már annyira nem üdvös.

A jelenlegi, egyelőre lánykori nevén szólítandó

T/13972 számú

törvényjavaslat általános vitájára szerdán került sor. Miután a szokásos

kincstári optimizmuson
PestiSracok facebook image

túl vagyunk, el kell gondolkodnunk azon, mit is lehet tenni azzal az eszközrendszerrel, amire ma a technika, és az új javaslat képes. (Messziről indítok, de majd közeledünk.) Edward Snowden után épp a napokban Wikileaks

borította a CIA-ra

a bilit, amelyben kiderült, hogy gyakorlatilag minden elektronikai eszköz meghekkelhető. Nemcsak megfigyelésre alkalmazható, hanem oda bármilyen – akár terhelő – adat is behelyezhető, amivel azután a kiváló szervezet nyilván zsarolni is tudja a pácienseket. Ebbe beleértendő az okostévé, az okostelefon, a számítógép, a laptop, tehát

amit mindenki használ

. Egy meg nem nevezett ismerős meg nem nevezett szolgálat munkatársaként (jó régi motoros) a következőt jegyezte meg:

Eddig minden rendben is lenne, ha és amennyiben tehát az ilyen adatokat saját magunk tettük ki. Azonban a büntetőeljárás furcsa dolog, immáron a leplezett eszközök között megtalálható a nyomozati csapda alkalmazása, ráadásul bírói, ügyészi engedély nélkül.

– írja a törvény. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fedett nyomozó – tehát a rendőrség - kiprovokálhatja valakiből a bűncselekmény elkövetését – vagy legalábbis alapos gyanú alapján ezután már kérhet jóváhagyáshoz kötött titkos megfigyelést. Ez eddig a fegyveres, vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állók szervezeteinél volt lehetséges, mostantól tehát engedély ehhez nem kell. A nyomozati csapda azonban kétélű fegyver, az átlagpolgár ilyenkor felkiált, hogy persze, aki bűnöző, azt csukják is be. A mindenkori Gipsz Jakabok pedig nagy erőkkel helyeselnek, s nem kell sokat várni, míg elő nem jön a szokásos „akasszunk”, kezdetű dal a halálbüntetésről.

Amíg ezek az eszközök a hazánkba beszivárgó kémek, terroristák, kábítószer-csempészek ellen alkalmazottak, semmi bajunk nincs.

Azonban az a helyzet, hogy a

jelenlegi tervezet szerint

a totális lehallgatás és megfigyelés akár a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének szörnyűséges, társadalomra borzalmasan veszélyes bűncselekményének előkészülete esetén is alkalmazhatók.

A

Büntető törvénykönyv

fogalma a következőképp szól: előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése pedig a következőképp valósulhat meg:

A

hulladék fogalma

pedig a törvény szerint a következő:

Ez hát a társadalomra oly mértékben veszélyes cselekmény,

amely immáron titkos lehallgatást, titkos adatgyűjtést és nyomozati csapdát is igénybe vehetően elhárítandó

– így annak már előkészülete esetén is jöhet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Már bocsánat, de ez a helyzet jelenleg tényállásszerűen – a jog nyelvén - azt eredményezi, ha Ön, kedves olvtársunk mondjuk hazafelé menet a papírzsepijét a zsebéből egy könnyed mozdulattal kiröppenti (nem szép dolog), akkor máris lehet Önt titkos megfigyelés alá helyezni. Aztán jöhet a fedett nyomozó, aki egyébként aztán rögtön felajánlhat Önnek egy jó bizniszt. Mire Ön észbe kapott, pár telefon (amit lehallgatnak), pár megjegyzés a lapostévé előtt (amit szintén) és a bizonyítékok a rendőrség, majd az ügyészség, majd végül a bíróság előtt.

S Önt három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik, bíróság előtt. Szemetelésért.

S mivel mindenhova minden bizonyíték elektronikusan bejuttatható, ha valaki ellen elindult az eljárás, bizony lehet utaló bizonyítékokat teremteni. (Vagy nem is kell pontos dolgot mondani, hiszen utalgatni lehet sokféle dologra), gondoljunk csak a móri gyilkosságban

elítélt Kaiser Edére

, akit egy félreérthető mondatért a börtönvamzer jelentése alapján el is ítéltek, életfogytra. Megismétlem, életfogytra. Csúnya fiú volt, nehézfiú, kemény legény. El is követett egy két nagyon aljas dolgot, ám speciel a móri bankrabláshoz és a gyilkosságok elkövetéséhez semmi köze nem volt. Az azonban, hogy nem járt arra, addig nem verte ki a biztosítékot a „zárt okozati összefüggéseket képező láncolat” elemeit vizsgáló igazságszolgáltatásban, amíg egyszer csak elő nem került a valódi gyilkos. (Aztán Edénk 18 évet kapott, azt már vélhetően jogosan.) Szóval, csak szólok, óvatosan ezekkel, hátrább az agarakkal, mert nem hiszem, hogy egy rettegő társadalom lenne a jogalkotói cél. Uff, én beszéltem!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.