Pesti Srácok

Szégyelljük magunkat, hogy így megaláztunk két bangladesit emberijogilag!

Szégyelljük magunkat, hogy így megaláztunk két bangladesit emberijogilag!

Kedden ismét csekket küldött Magyarországnak a strasbourgi „postás”: az ott trónoló Emberi Jogok Európai Bírósága fejenként 5,8 millió forint megfizetésére kötelezte hazánkat nem jogerősen, amiért úgymond jogellenesen tartott fogva két bangladesi menedékkérőt még 2015-ben.

A jogsértés állítólag úgy történt, hogy megérkezett Röszkére a két üldözött, akiket ezek szerint Bangladestől idáig folyamatosan kergettek, beadták menedékkérelmüket, mire a szervek fasisztoid módon bezsuppolták a tranzitzónába, és konténerekben „tartották fogva” őket.

Fogvatartás alatt a bezsuppoltak azt értik, hogy előre nem, legfeljebb hátrafelé, Szerbia irányába mehettek volna, amit bangladesi embertársaink a hírek szerint igencsak zokon vettek, mondhatni, megsértődtek.

PestiSracok facebook image

Mit nekik Szerbia!

Mikor a csüggedés már majdnem erőt vett rajtuk, a röszkei tarlók felől belovagolt a tranzitzónába a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, bizonyos Pohárnok Barbara, aki gyors iramban elkezdte intézni az állítólagos jogsérelmek forintosítását, pontosabban eurósítását. Mindjárt ki is szúrta az emberi jogok lábbal tiprását, haladéktalanul táviratozott hát Strasbourgba, ahol a szokásos eljárásrend szerint Helsinkiék keresetét gyakorlatilag egy az egyben copy-paste-elték is az ítéletbe, éppen csak egy pofátlanul nagy összeget biggyesztettek még hozzá, hadd örüljünk.

Nézzük, mi mindent talált jogsértőnek a strasbourgi OPNI:

Kamu: Szerbia felé mehettek volna.

Már hogyne lett volna? Pontosan 5,8 millió forintunkba kerül, szorozva kettővel.

Magyarország szerint viszont biztonságos. Amúgy a betörőt is arrafelé szokta terelni az ember, ahonnan jött: a gang irányába, nem pedig a nappaliba.

Micsoda? Bírósági döntés? Hát előbb nem arról rinyáltak, hogy nem volt jogorvoslati lehetőség?

Nahát! Biztos, nem ajánlottan, csak sima levélként postázták nekik a verdiktet. Ez már-már emberi jogi holokauszt!

De hát onnan jöttek! Ha ennyire fáj nekik az az ország, miért nem kerülték meg? Amúgy minek osztogatják a térképes brosúrákat Gyurka báék, ha ezek bele se néznek?

Akkor Pohárnokot ki a rosseb engedte oda?

Vagyis addig pumpolnak minket a kártérítéseikkel, amíg nem emeljük törvényerőre a „civiljeik” jelentéseit.

Ha nem értünk a szép szóból, újabb kutyaharapásos migránsverésekre derülhet fény az Aftonbladet–Index–Migszol-tengely jóvoltából.

Summa summarum, a strasbourgi „migránsbíróság” üzenetét akár így is dekódolhatjuk: GYODA, kerítés, tranzitzónák dózer, határvadászok sztornó, érkező migránsok ingyenes továbbszállítása a kívánt úticél irányába, lehetőleg intercityvel, de a repülő is megteszi. Ha ezek az üldözött emberek a legkisebb késedelmet szenvedik Nyugat felé való loholásukban, érkezik az 5,8 milliós csekk! Akár több ezer is, hiszen az összes tranzitzónás migráns Strasbourghoz fordulhat, ha a helsinkisek jól fölbiztatják őket. Nyugodjunk meg: jól föl fogják. (Közleményükben legalábbis erre célozgatnak.) Mi csak készítsük a pénztárcánkat.

U.i.: Szerencsére, legalább annak az afgán migránsnak kiteljesedhettek az emberi jogai, akit zavargásért felfüggesztett börtönre ítélt kedden a Debreceni Törvényszék. A kiteljesedés úgy értendő, hogy nem tartották fogva, így már rég elhúzta a csíkot. Persze, ha kártérítés kell neki is, majd előkerül.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.