Pesti Srácok

Bárányfelhők támadása

Bárányfelhők támadása

Rögtön felül kell vizsgálnom hétfői álláspontomat. Végre az én csökött kis agyamig is eljutott, mi értelme és célja van a CEU-ra rakott hereszorító csavargatásának. Az én szórakoztatásom.

Nem várt, előre nem látható fordulatként az összes ismert elmebeteg hírt adott magáról Soros és a CEU védelmében. Ugye az apropó annyi volna mindössze, hogy Orbánék pimaszul rátámadtak a CEU területen kívüliségére, ostobán és rátartin elfeledkezve a Taft-Kacsura egyezményről, ami szavatolja a nyitott kapukat a befolyási övezetekben, tehát senki ne csodálkozzon majd, hogy az amerikaiak ezért bizony lőni fogják a tihanyi kikötőt, mielőtt a tengerészgyalogosok felfejlődnek Székesfehérvár irányába, ami mellett ugye a mi vezénylő tábornokunk saját, különbejáratú Sasfészke is található.

A reményhal meg utoljára – ahogy közmondásilag is tartjuk. 2011 óta minden nap legalább egyszer megbukott az Orbán. A kokik és sallerok sorozata – mint az közismert – az IMF-el kezdődött, mert az nem fogja eltűrni az Eltolcsy-féle unortodoxiát. Aztán folytatódott a német autógyárakkal, más néven az EU-val. Tudják, ezek tartják lélegeztetőgépen a magyar gazdaságot és szintén nem tolerálnak semmit. És végül – mintegy isteni, végső ítélőszékként – megjelent az Amerikai Egyesült Államok a legvérmesebb libnyaf szekvenciákban, mint az az erő, amely akár Putyinnal (Orbán gazdájával) szemben is érvényt képes szerezni annak a demokratikus kritériumrendszernek, aminek a nem megfelelő országokat ugye kidobják azokból a bizonyos szalonokból és körökből.

PestiSracok facebook image

Ez a bukássorozat (emlékezzünk csak az elképesztő fantáziával összerakott bunker-videókra) botlott meg Trump győzelmével, hiszen ha Hillary nyer, akkor most már tényleg. Hiszen megírtuk, 2011 óta minden nap, hogy Orbán átlépett a vörös vonalon, nincs tovább, aztán mégis. Tulajdonképpen a haladó értelmiség és a progresszív újságírás hálás lehet, hogy a pártunk és kormányunk szíveskedett egy újabb frontot nyitni, mert ugye hátha most már tényleg…

Ezt már Trump se hagyhatja a tokás varangykirálynak....

Nem meglepő módon a legszórakoztatóbb beszámolókat a közelgő intervencióról az Indexen és a 444-en olvashatjuk, mint a haladó újságírás Bismarckján és Tirpitzén. Nagy kérdés, hogy mi lehet a mesterterv. Rengeteg pénzt, energiát és erőforrást nem kímélve felépítjük magunkat, majd állunk a fjordban, amíg egyszer úgyis lebombáznak? Ettől majd biztosan megrendül egyszer az ellenség rendszere, de egyelőre jól mutatnak és van díszőrség.

Persze, mint minden megszálláshoz, nálunk is nélkülözhetetlenek a helyi kollaboránsok, akiket tolmácsnak, esetleg demokratikus ellenzéknek nevezünk el majd utólag, alkalomadtán, most róluk lesz szó.

Nyertesünk mindenképpen Bárány Tibor, a BME GTK Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója, aki munkáját annak köszönheti valószínűleg, hogy a Műszaki Egyetem elirigyelte az örök vetélytárstól, a pesti oldal Közgázától a felesleges hülyék képzésében szerzett szerteágazó gyakorlatot és tapasztalatot, amit hosszú évek alatt felhalmoztak. Ő kijelentette, hogy amíg a kormány nem von vissza mindent és Orbán nem térdel mogyoróhéjra, addig ő nem tanít, sőt, nem is adminisztrál, ami különösen hátborzongatóvá teszi a kezdeményezést. Ugyanakkor - valljuk be - jelentősége annyi van, mint csatahajót körhinta nélkül küldeni bevetésre egy háború során. Sajnos a legilliberálisabb országokban, de még a hadikommunizmusban is igen nehezen meríti ki a zsarolás tényállását, ha szociológusok és klasszika filológusok tagadják meg a munkát, kivéve, ha munkaszolgálaton vannak a lőszergyárban. A bátorság érdemrend aranypartizán fokozatát csak azzal érdemli ki, hogy a hősies, az orbánizmus aláaknázására irányuló cselekményét attól tette függővé, ha meghatározott számban csatlakoznak hozzá kollégái. Személyében megtaláltuk a bázisdemokratikus Rózsa Luxemburgunkat.

Rögtön névadó bárányfelhőnk után következnek a sámi roló námkülü aktivisták közé keveredő politikusaink és ex-politikusaink, élükön Demszky Gáborral, aki minden temetésen menyasszony, minden esküvőn halott akar lenni mostanában, azaz nem a főszerepet, hanem a legzavaróbb, leginkább nem odaillő jelenlévő szerepet célozza meg, mióta kérdések fogalmazódtak meg néhány száz milliárd Forint elköltése kapcsán. Láthatóan idejében igyekszik belebábozódni a demokratikus ellenálló szerepébe, hiszen annak jobban áll a vezetőszár és az azt tartó közrendőr, mint egy volt főpolgármesternek. Különösen helyesen nézett ki azokkal a pici ragtapaszokkal, amit a várt karhatalmi erőszak megelőzve felragasztott az orrára és a homlokára, jelezve ezzel, hogy itt kéremszépen elnyomnak, demokráciát.

Dobogós helyre a hídfoglalókat kell helyeznünk, akik a megdöbbentő részletességgel megtervezett akciósorozatukat azon a banánhéjon csúsztatták bele a 2010 óta tartó ellenzéki sorstragédiába, hogy túl koránra tervezték az első harcérintkezést. 10 millió fasisztával nem lehet reggel 8-kor szocializmust építeni, de ebben a napszakban nemzetközi segítségre sem számíthattak a CEU social justice warrior szakáról, hiszen Alinszky semmi útmutatót nem adott nekik a koránkelésről. Ezektől a harcedzett, veterán demokratáktól picit többet vártunk, de legalább brit tudósok megállapították, hogy 10 magyarból 4 rendőr, 40 újságíró és 8 elégedetlen.

Részemtől ötletem sincs arra nézve, hogy ha amerikaiak által kitalált tananyagot amerikai tanárok leoktatják nemzetközi diákoknak, az miért nem ér amerikai diplomát, de a legjobb megfejtést mégiscsak Mesterházy Attilától hallhattuk, aki szerint a kormány ezzel zsidózik, mert a szélsőjobb szavazataira hajt. Ez mindenképpen ötletes, még az haladó oldal nagyszerű teoretikusai közül is kiemelkedik megdöbbentő újszerűségével. Ez legalább annyira korszakalkotó, mint mikor a genderideológusok kihajították több száz év társadalomtudományát az ablakon azzal a felkiáltással, hogy a világot a férfiak és nők (továbbá egyéb nemek) harcán keresztül lehet csak megérteni. Itt zárójelben meg kell említenünk, hogy pl. láttuk már Spartacus rabszolgafelkelését az osztályharc szemüvegén keresztül ábrázolva a régi, még demokratikus tankönyvekben, de azt a magyarázatot, miszerint Spartacus egy elnyomott genderfuid volt és mérgében ment neki a ciszheteró rómaiaknak, még mi sem tudjuk elképzelni. De epedve várjuk, szóval tessék fokozni a genderharcot, elvtársak!

Ugyanakkor fontos változás, hogy a korábbi nagysikerű megvédési akciókkal (Liget, Kossuth tér, Lukács szobor) ellentétben végre olyan reálisan elérhető célokat tűztek ki maguk elé a haladó csapatok, amit várhatóan sikerül is majd megvalósítani, és ezzel bevinni az első-végső ellencsapást. Ez lesz Orbán Sztálingrádja, habár csak azért, mert nem is akarja beszántani, megszüntetni a CEU-t. Csak elveszi a Magyar Bálint által adományozott előjogokat, aztán tessék versenyezni a piacon, ami ezentúl kicsit több valódi tudományt és valódi kutatást és kevesebb menstruációs és tibeti melegbálnás konferenciát fog jelenteni.

Mindenképpen nehéz napoknak nézünk elébe, de végül, ahogy Panni néni sarki vegyesboltja is, túléljük.

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.