Pesti Srácok

Mikroszkóposodás

Emlékszünk még, mekkora durranás volt, amikor Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ egykori szépemlékű mindenhatója karrierje dicstelen végjátékaként kénytelen volt elfogadni a politikai ellenfele anyagilag nagyon kedvező, és ezáltal meglehetősen megalázó ajánlatát?

Nos, a gyanú ezúttal a MAZSIHISZ másik egykori oszlopára, Sas József Művészúrra terelődött, akinek gazdag életműve egyértelműen tetten érhető a Jobbik legújabb kampányvideóján. Bár a Defekt Duó egyelőre távolmaradt, de kedvenc műfajuk, a politikai csasztuska kiválóan működik piros csokornyakkendő nélkül, modern, ex-nemzeti és ex-radikális keretek közt is. Érdemi információt természetesen senki ne várjon. Orbán korrupt és a várba költözik a szemét. Rogán korrupt és helikopterezik. Habony korrupt és kokózik. Mészáros és Mészáros pedig korrupt és korrupt.

Nyilván a nemrég még nemzetiesen radikális közeg nem bírna el ennél nagyobb bűnöket, pedig ezek a nagyszerű nevettetők, csepűrágók, előadóművészek megénekelték már Orbán ennél nagyobb gaztetteit is. Gondoljunk csak a koronaúsztatásra (a Mikroszkóp színpadnak Orbán nyilván addig volt vállalható, mert egy rendes Köztársaságban a koronának a múzeumban a helye, de ennek meg inkább egy amerikai raktár mélyén), esetleg a 2006-os zavargásokra, amelyekben a Fidesz és személyesen Orbán felelőssége még megkerülhetetlen lehetett számukra.

Hogy a jobbikos szavazórétegnek ne legyen ennyire hirtelen váltás, az egykori Fiatal Baloldal természetesen tudott mást is. A fiatal Orbán ugye leginkább volt vállalható mindenki közül. Nyilván ők is hatalmas fideszesek lehettek egykor, de persze azért célozzunk rá, hogy Orbán mégis kicsit cigány lehet, és már fiatalon is korrupt volt természetesen, csak még nem annyira korrupt, mint a náci Orbán.

Mint arra a korabeli fiatal MSZP bravúrosan rámutat, más gond is volt itt Orbánnal. A hatalomért mindenre képesen hazudott a 2006-os választások előtt sajnos. Ígérgetett mindenfélét alaptalanul. Rezsicsökkentést, nyugdíjemelést, ráadásul radikális hívei síppal fejezték ki elégedetlenségüket a Parlament előtt, ami nyilvánvalóan nem demokratikus. A foci pedig mindennél jobban érdekli. Még a demokrácia leépítését és deficitbe taszítását is azonnal otthagyja, ha egy kis focira nyílik lehetősége. Persze őrült, és leginkább a gyógyszerével focizik a Sturm Graz-ban.

Ilyen zseniális produkciók és Szomszédokhoz hasonló élesszemű társadalomkritika láttán egyszerűen érthetetlen, miért koncentrálódik manapság a műfaj a Jobbikra. A baloldalnak nincs tán anyagi kerete megfizetni az alkotóművészeket? Dopeman páratlan előadói tehetségét is képviselőként tervezték elpazarolni, miközben az egész szakma ott van a kisujjában. Gerendás Péterrel, Dés Lászlóval, vagy a KFT-s Bornai Tiborral összeállva eszményi páros lehetnének, és dalban nyitnák fel a magyar nép szemét Orbán mérhetetlen korruptságával kapcsolatban.

A Heti Hetes 2002-ben egyszer már bebizonyította, hogy Orbán a Humor Erejével igenis megbuktatható! Tóta W Árpád a Modern Képmesékkel pedig azt, hogy a buta, mucsai, világot sosem látott magyar nép rajzfilmekkel megnevelhető (mondjuk ez 2010-ben elvileg kicsit kudarcba fulladt, de azért tegyünk pár számillió közpénzért egy újabb próbát).

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.