Több Európa, több Margarethe
Donald Trump megválasztása nem csak az európai politikai fősodortól távolodó politikai erőknek kedvez, hanem az azt legszigorúbban követőknek is.
A történelem folyton ismétli önmagát. A Trump-adminisztráció által követett finoman izolacionalista politika és az USA számára egyre növekvő tehertételt követelő (örökölt) nemzetközi szerepvállalásokhoz szükséges forrásokat, az 1950-1960-as évekhez hasonlóan, az európai amerikai jelenlét csökkentésével biztosítják. Akkor a koreai és a vietnámi háború miatt vontak ki csapatokat és kezdték el a németek (újra)felfegyzerzését, amit – Sztálintól de Gauellig – heveny hisztériás rohamok kísértek. Szerencsére a németek a fegyverletétel pillanatában azonnal megváltoztak és az ’50-es években ők már nem azok a németek voltak, hanem a legnagyobb pacifisták, demokraták és emberbarátok. Most nincs se koreai, se vietnámi háború, csak éppen a világon kevés olyan hely van, ahol nincs valami helyi érdekű csetepaté vagy annak fenyegetése, esetleg egy bolond diktátor, aki mindenképpen sugárzó csomagot akar juttatni a Csendes-óceán túlpartjára, így hát a városban egyedül maradt sheriffnek kell(ene) mindenhol helyt állnia.
Ezúton is pacsi Fukushima processzornak, aki mintha nem ezt a jövőt vázolta volna Szovjetunió összeomlását követően…
A nemrégiben lezajlott és érdekes jelenségekkel (itt most a luxemburgi vicchercegség részvételére gondolok) kísért NATO-csúcs ismét a németek fegyverkezését hozta. Persze a németek megváltoztak, már nem ugyanazok, de mintha mégis megint a Mitteleurópa-terv felmelegítése zajlana, annyi változatossággal mindössze, hogy most nem akarják feltölteni a Földközi-tengert, hogy ott gabonát termeljenek a hitvány földjeiken ízetlen ételeket és ízetlen nőket fogyasztó germánok számára. A németek már csak ilyenek, a Német-Római Birodalom születése óta becsípődésük, hogy ők a kontinens urai, nekik kell azt vezetniük. Európai normális népei, azaz a
mindenfón
románokon kívül mindenki, persze ennek igyekeznek ellenállni és meglehetősen sokáig a francia-angol együttműködés és tengerészeti szinkronúszás biztosította, hogy ezeket a vágyaikat lenyomva tartsák magukban a németek. És persze a mögöttük álló Egyesült Államok, ugyanis a franciák és az angolok, amint elveszítették gyarmataikat, visszasüllyedtek a regionális középhatalom szintjére. Hol van már a „130 milliós Franciaország”, ami amúgy kettő percig tartotta magát a világháborúban. A francia-angolszász együttműködés pedig első körben bukott Trump megválasztásával, a másodikban pedig a Macron-vezette Vichy-kormány felállításával.
Nem véletlen, hogy May egyből párás szemekkel kezdett beszélni az angol-amerikai különleges viszonyról…
A jelek szerint Németország szabad kezet kapott arra, hogy a kontinens sorsáról intézkedjék, és ezt nem csak a büszke germánok fogadták kitörő örömmel, hanem a nemzetközi bal is, akiknek régi vágya, hogy az országukat is Berlinből kormányozzák. Mert Brüsszel csak egy áttét, egy fogaskerék, mint azt a Politico által lehozott berlini keltezésű kormányzati szándék is bizonyítja, amiben a „jogállamiságot megsértő tagállamok” fejlesztési forrásait fagyasztaná be az Európai Unió, azaz a német kormány. Tehát az állítsuk meg Brüsszelt tekinthető állítsuk meg Berlinnek is, aztán majd megint a várba rendelhetjük az utolsó páncélos alakulatot…
