Közös országnak túros a háta
Az elmúlt hetekben szinte az összes jelentős, kevésbé jelentős és legkevésbé sem jelentős demokratikus ellenzéki hosszabb kalandozásokra indult saját fejében abból a nemes megfontolásból, hogy kiderítsék, miként is fogják ők – minden intő jel ellenére – megnyerni a választásokat. Illetve és egyúttal ugyanezen aktus végeredményeképpen felszabadítani az országot a NER rabigája alól, hogy aztán megtöltsék a börtönöket fideszes potentátokkal – ezt már a legteljesebb demokrácia jegyében, hiszen tudjuk, cél az osztályok nélküli, egyenlőségen alapuló társadalom, csak addig kell egy picike kis proletárdiktatúra, de majd lesz szintézis is, nyugodjon meg mindenki.
Volt solymári-modell, nagy barátságok és örök szövetségek kötődtek, hogy aztán még nagyobb szakításokkal és sértődésekkel szórakoztassák a közt, miközben a Jobbik véglegesen a haladó baloldal segédcsapatává néppártosodta magát. A vizsla mégis együtt jár az itatóhoz a kiscicákkal, ennyi maradt a valahavolt nemzeti radikalizmusból. Mindezen izgalmas történések végén pont ott tartunk, ahol 2014-ben, hogy esetleg olyan nagyszerű és ambiciózus célokat is kitűzhet maga elé a haladó baloldal, mely szerint esetleg nem lesz kétharmada a Fidesznek.
Az elmebaj legbiztosabb jele, ha valaki újra meg újra megpróbálkozik ugyanazzal, hátha ezúttal más lesz a végeredménye.
A haladó baloldal régi, megbízható partnere a tébolynak, így aztán nem meglepő, ha bizonyos szalontulajdonosok újabb és újabb köntösökben terelgetik piciny nyájukat a nagy, közös akolba. Most éppen Gulyás Marcika volna feladata a Nagy Tavaszi Összefogás történelmi szükségszerűségének bebizonyítása, ami aztán a Fidesz Sztálingrádja lesz. De egyre kevesebben hisznek benne, ahogy a Végső Győzelemben is. A kincstári optimizmustól dagadó megszólalások mögé nézve elkeseredettséget, kilátástalanságot és kényszerpályákat látunk.
A nekibúsulás oka pedig nem más, minthogy egy-két jól irányzott, megtervezett botránytól függetlenül 8 éve magabiztosan uralja a Fidesz a pártok népszerűségi listáit, a Jobbik az üvegplafon után az üvegpadlóval ismerkedik, a liberális baloldal pedig csak horizontálisan szaporodik, nem vertikálisan. Utóbbin azért senkinek nem érdemes csodálkoznia, a baloldali téveszmék terjedéséhez barátságtalan környezetet biztosít a teljes foglalkoztatottságra irányuló kormányzati politika, aki dolgozik, az nem különösebb ér rá mások vagyonának elrablásáról álmodozni.
Ennek ellenére legutóbb Solymáron próbálkoztak meg a lehetetlennel, és a teljes ellenzék, tehát a kötcsei középtől balra és jobbra lévő erők egy jelöltet állítottak egy régi szocialista káder személyében. Sikerült is veszíteniük, habár megpróbálták önbizalom-növelő vereségként magyarázni azt, hogy mindössze 10 százalékkal kaptak ki. Ez a vereség különösen kellemetlen lehet az önmagukat 21. századinak nevező pártoknak, hiszen ezek szerint mégsem az elmúlt 27 évet akarták meghaladni, hanem önmaguk jelentéktelenségét. A Momentum, a Jobbik, az LMP és az Együtt-Külön-P olyan lendületesen sorolt be a közös jelölt mögé, mintha bármi tétje volna egy önkormányzati képviselői helynek.
Most úgy állunk, hogy 3 nagyobb és egy kisebb blokkra szakadva győzködik egymást az ellenzéki formációk arról, hogy miért is kéne a többieknek a nagy, végső cél elérése érdekében szerényebben viselkedniük, és inkább el se indulni a választásokon. De még a blokkokon belül sincs meg a közös hang, nemhogy a blokkok között.
Mondhatni, jobban gyűlölik egymást, mint a Fideszt.
És ebből kellene összefogást kókányolniuk a haladó spin doktoroknak, miközben az progresszív adón, (a középosztály kirablásán) és Orbán böribe dugásán kívül az elképzeléseik a végtelenben sem találkoznak. Már ha egyáltalán van bárminemű elképzelésük, víziójuk Magyarország jövőjéről – a sokat emlegetett fideszes börtönéveken túl.
Talán ami még közös bennük, hogy egyik sem a hatalomért akarja a hatalmat, hanem csak úgy, és ezt a komolytalankodást valamiért megnyerő tulajdonságnak gondolják. Elmondásaik alapján a legkülönbözőbb okok miatt állnak fel a startmezőre tavasszal. Karácsony Gergő a saját faszáért, Fekete-Győr a melegházasságért, Vona Gábor pedig azért, mert hülye. Ezt ő maga jelentette ki a Spinóza házban lefolytatott kóserségi vizsgálata során, és ezt én sem vitatom, magam is hülyének tartom a pártlélek adó-vevőjét.
Egyetlen aprósággal felejtettek el foglalkozni eddig a rengeteg technikai megoldási javaslat közepette: hogy összefogva, koordinálva, a nép közös bölcsességében bízva megszerzett többségükkel mi a fenét akarnak kezdeni. Mert azért aki szavazatokat szeretne, annak mondani is illenék valamit a hajnali felpofozásokra tett ígéretek mellett – ez pedig eddig elmaradt. Talán itt kellene legközelebb kezdeniük.
