Pesti Srácok

Válaszúton az olaszok

Válaszúton az olaszok

Egy-két évtizede ez még simán egy szoci-jobbos meccs lett volna, szokásos szólamokkal, de ahogy Nyugat-Európában, úgy Olaszországban is rengeteg dolog változott az utóbbi időben. A már unalomig ismert és hangoztatott, de valós veszélyt jelentő tömeges bevándorlás, valamint a hagyományos, elsősorban baloldali pártok térvesztése és kiüresedése Olaszországot is elérte. A mostani, március 4-i választás így egyrészt sokszereplős az olaszoknál, valamint a tétje is igen nagy.

A legutolsó közvéleménykutatások alapján a

Silvio Berlusconi

fémjelezte Forza Italia és a teljes jobboldali pártszövetség közel 40%-on áll. Berlusconi

Antonio Tajanit

PestiSracok facebook image

, az EP jelenlegi elnökét kérte fel miniszterelnöknek, aki végül el is fogadta a jelölést, így már csak a választókon múlik az eredmény. A Magyarországot különösen, már-már martinschulzi mélységeket idézően utáló

Matteo Renzi

vezette szocialisták sikeresen visszaestek a harmadik helyre, őket 25% környékén mérik. Európa egyik szocialista csodagyereke tehát láthatóan kitalálja az olaszok minden vágyát, látszik a népszerűségén is. Gyógyír a sebére, hogy az olaszországi muszlimok őt támogatják, tett is érte eleget, már a helyi mecsetek is kiadták a parancsot: szavazzatok a szocikra! Itt van még az Öt Csillag Mozgalom, melyet

Beppe Grillo

komikus alapított és 28% környékén állnak. Róluk érdemes tudni, hogy magukat középre pozícionálják, de nem kell hozzá nagy ész, hogy lássuk, ez a valóságban tulajdonképpen lehetetlen.

A politikától megundorodó embereket próbálták megszólítani párt- és elitellenes szólamaikkal.

Róma polgármesternője is közülük került ki, mindenképpen számítani lehet arra, hogy nehéz lesz őket megkerülni, egyre beágyazottabb a jelenlétük. A korlátlan bevándorlást eredetileg nem támogatták, de most igyekeznek a szocialistáktól szavazatokat nyerni ebben a témakörben is. Az új olasz választási rendszer alapján sokkal nehezebb lesz kormányt alakítani, a többséghez 40%-ot kell elérni, ez pedig nehezen lesz meg bárkinek is. A győztes arányaiban nem nyer annyit az új választási törvény szerint, hogy simán kormányt alakíthasson. A tét pedig, ahogy említettem is, óriási.

Vajon milyen irányt vesz fel az olasz állam? Tovább a lenini, káoszos úton vagy esetleg rendpárti, saját érdekeket néző kormány alakulhat?

Ez nagyban múlik a társadalom ébredési fázisán, mert ha sokan maradnak homokba dugott fejjel, polkorrekt ízzel a szájukban, hosszú távon változtathatja meg az olaszok jövőjét. Nem nagy szavak ezek, hiszen a jobbközép pártok és Berlusconi is kijelentette, hogy többszázezer illegális bevándorlót takarítanak ki az országból, ha nyernek, a szívszorítóan érzékeny baloldal viszont még mindig a simogatásban és befogadásban bízik. Nem mindegy.. Az utóbbi években rengeteg bevándorló érkezett Olaszországba, a déli területeken, Szicíliában szinte már kultúracsere látható, és özönlenek továbbra is, beilleszkedésük pedig szinte lehetetlennek tűnik.

A kampányüzeneteket pedig meghatározza a migrációhoz való hozzáállás a pártok részéről, hihetetlenül középponti téma ez Olaszországban is.

Olyannyira, hogy 2017-ben az olasz sajtó címlapjain a migráns szó szerepelt legtöbbször. Igaz, muníció mindig van, legutóbb egy 18 éves lányt ölt meg és darabolt fel egy lejárt vízummal Olaszországban tartózkodó nigériai

mérnök

drogdíler. A bevándorlási kérdés pedig, bármennyire is legyen unalmas, brutális veszélyt jelent egész Európára és az olasz választások kimenetelét is nagyban befolyásolja. Korábban már írtunk arról, hogy milyen nehéz helyzetben van az amúgy is elég kaotikus politikai állapotban lévő ország, de egy hosszan elhúzódó kormányalakítást még jobban megsínylenének a taljánok. A jelenlegi közvéleménykutatások alapján most ez várható, akár hónapokig is kínlódhatnak. De jól tudjuk, hogy a közvéleménykutatók sokszor nyúlnak mellé, elég csak a Donal Trump-Hillary Clinton csatát említeni. Mi, magyarok is Itáliára vethetjük vigyázó szemünket, hiszen bő egy hónap múlva nálunk is jönnek a választások és bár szerencsére itt nincs politikai káosz, bármennyire is szeretnék sokan, az országot kiárusító, nem saját nemzeti érdekeket néző politikusokból és pártokból nálunk is van elég. Nem ártana egy jó példa egész Európának, szóval Forza Italia!

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.