Pesti Srácok

Videó

Videó
Miután nálunk, szittya földön a sajtószabadságot megsemmisítették, beszántották, véres karmokkal szétmarcangolták, és ami ennél is szörnyűbb, a pénz is elfogyott, a sajtószabadok ráfanyalodtak a közösségi médiára. Kénytelenek videóüzenetekben kommunikálni az ő elanyátlanodott híveikkel. A vloggerkedés azonban egy teljesen új műfaj számukra, ezért hát bizony komoly hibákat követnek el benne. Többnyire azt a módszert választják, hogy körülülnek egy asztalt és csúnyákat mondanak a rendszerről. Lássuk be, ez bizony még a haladás nem túl igényes hívei számára is unalmas, forradalmi mozgósítóereje pedig csekély.

Emberbaráti szeretettől áthatva, segítőkészen, alább egy minta-videó forgatókönyvét teszünk közzé, amelynek alapján bizonyára sikeresebbek lehetnek a továbbiakban. A videó a megdicsőülést mutatja be öt képben. Utat kíván mutatni az ellenzéki stratégiák és kommunikátorok számára, miképpen ábrázolják az Orbán-rendszer megbuktatásának sorsfordító eseményeit.

PestiSracok facebook image

Első kép – A kezdet

A hódmezővásárhelyi városháza előtti tér látható, illetve nem látható, mert az Elios által mutyizott világítás miatt félhomály van. Egy emelvényen Márki-Zay éppen gyújtóhangú beszédet mond az összegyűlt tömegnek. A hallgatóság a világítás hiányossága miatt nem látszik, esetleg a szürke előtéren elhelyezhető a „Tömeg!” magyarázó felirat. Az emelvényen körben a haladás nagyjai ülnek, a szokásos rövidnadrág, strandpapucs, vicces-póló felszerelésben, valamint igazikonzervatívok öltönyben, arcukon feszült, intellektuális figyelem. A beszédet nem halljuk, mert a háttérben Vona Gábor füvet nyír, miközben Lukácsi Katalin időnként keresztényien megsimogatja, de érezzük: összefogásban az erő.

Második kép – A kezdet folytatása

A hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal nagytermében vagyunk. A résztvevők mint fent és éppen az összefogás részleteit beszélik meg. A háttérben EU-s zászlók és Juncker arcképe, „Egységben az erő és borban az isiász!” felirattal. A beszélgetéseket nem halljuk, mert a háttérben Vona Gábor porszívózik, Lukácsi pedig egy Orbán arcképével illusztrált lábtörlőt porol prakkerrel. Száll a por.

Harmadik kép – Az engesztelés

Márki-Zay és követői a pusztában, darócruhában vezekelnek az elkövetett bűnükért. „Bűnösek vagyunk Uram, mert nem fogtunk össze!” kiáltozzák. A tömegbe vegyülve haladó újságírók megáldják őket. A perselyt Konok Péter kezeli. Hadházy kézrátétellel és hangfelvevővel gyógyítja a birkák korrupcióját. A délibábban a társadalmi egyenlőség tükröződik. Előttük a demokrácia rögös ösvénye. A háttérben Vona tizenkilenc lukúvá modernizálja az elmaradott, közép-európai kilenclukú hidat. Lukácsi Katalin vödörben hordja hozzá az összefogást.

Negyedik kép – Az összefogás napja

Az összefogás mezeje, Hódmezővásárhely és Tótkomlós között. A tömeg várakozik. A kurgán tetején megjelennek a vezérek és vérszerződést kötnek. Mindannyiuktól vért vesznek és egy papírtölcsérré csavart Népszabadságba öntik, majd Márki-Zayt pajzsra emelik. A pajzs egy Ungár Péter nyilatkozatból készül, mert az kemény. Onnan mondja el a történelmivé híresült „Bizony mondom néktek, a faházak fából vannak.” kezdetű beszédét. A nép üdvrivalog és összefog. (Ezt úgy kell érteni, hogy mindenki a másikra szavaz, akit amúgy utál.) A háttérben Vona Gábor, a nemi egyenlőség nevében, kötényben és főkötőben befőttet dunsztol Lukácsival.

Ötödik kép – A megdicsőülés

Márki-Zay bevonul a meghódított Budapestre. A jeles hadvezér Összefogás nevű fehér paripáján ül, jobbjában kivont diktafon, fején szakrális összefogást jelképező térfigyelő kamera. Palástját EU-s csillagok és OLAF-jelentések díszítik. Közben új hajnal virrad és fényében Csintalan Sándor bukfencezik. Vágóképként Orbán retteg a szőlőbányák mélyén. (Aki nem érti a metakommunikációtant, annak esetleg feliratozhatják.) A háttérben Vona Gábor antigravitációs hajtóművet épít. Lukácsi segít neki.

Hát ennyi lenne. Ez csak vázlat, a haladó ellenzék szellemóriásai még rengeteg életszerű részlettel ékíthetik. Természetesen nem kérek jogdíjakat, felebaráti szeretetből tettem amit tettem.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.