Pesti Srácok

Boldog Karácsonyt, kedves Budapest!

null

Szeretnénk, ha nem így lenne, de így lesz. El fogják kúrni. Ezt onnan lehet tudni, hogy a haladó médiában egy percet nem késlekedtek, már a budapesti győzelmük másnapján nekiálltak a kármentésnek. Jegyáremelések, állóháború, kiszárítás, harc – ezeket a hívószavakat táplálják most olvasóik tudatába. A szavak a kormányra, Orbánra mutatnak, de a szavak mögött ott a pőre igazság: ismerik magukat, ismerik imádott politikusaikat és legfőképpen tisztában vannak imádott politikusaik vágyaival, képességeivel.

Részünkről nyugodtan, távolságtartóan, leginkább borzongással vegyes kíváncsisággal várjuk KariGeri következő öt évét, amiből – ha leszámítjuk az egyéb ambícióiból következő országos kampányokat és a lokális elalvásokat – nettó három évet biztos Budapest élén fog tölteni. (Ha el nem ássák, de a szövetségi politika csak rájuk tartozik.) Kajánkodni azért nem érdemes, mégis csak Budapest Magyarország fővárosa, hogy egy kicsit szegényebb, mocskosabb és szétlopottabb lesz, az senkinek nem fog örömet okozni.

Hogy szinte a teljes Budapestet elvitték, az semmiképpen nem nevezhető tragédiának. A nagyvárosok, a fővárosok pláne, mindig és mindenhol tobzódnak a hülyeségben és a liberalizmusban. Hogy ez valami természeti törvény, vagy a sors ránk mért csapása, arra senkinek nincs válasza, mindenesetre adottságként kell kezelni. Az biztos, hogy a kényelem és a gazdagság, valamint a hülyeség terjedése között szignifikáns kapcsolat van. Ám mivel rendkívül fontos európai érték a szubszidiaritás és az önkormányzatiság, ezért kifejezetten kedvünkre van, ha a hülyék magukat kormányozzák.

PestiSracok facebook image

Nincs is jobb, mint mikor a nemes elméleteik a saját kontójukra valósulnak meg.

Tarlós főpolgármestersége egy átmeneti anomália volt. Borkai pucér segge csak gyorsította azt a folyamatot, aminek a végén ott áll Budapest, mint egy színes, boldog, liberális skanzen, ahol lehetőleg semmi nem működik, de rendkívül jó emberek lakják. És ehhez a döntéshez – ismerjük el! – minden joguk meg is volt. Budapest nem egy Berlin-féle kommunista kísérlet, nem fogyasztja az ország által megtermelt jövedelmet, hanem jelentős részben termeli. Hogy a lakói a pénzükért cserébe morált és gesztuspolitikát akarnak kapni szolgáltatások helyett, az a szuverén választásuk. Nyilván lehet sopánkodni azon, hogy a budapestiek jelentős része mennyire el van idegenedve saját hazájától, nyugati multinál melóznak jó fizetését, a globális értékláncok termékeit fogyasztják, hazaérve pedig a tengerentúli álomgyárak indoktrinálják őket, de teljesen felesleges. Ez is egy adottság.

A következő években végre lesz minden, ami simogatja a liberális lelkeket: gesztuspolitika, szivárványos zászló, gettósodás, hippinegyed, csövesek és drogosok mindenhol, lepattant tömegközlekedés és retekben úszó, ám szépen szétgraffitizett közterek. És ezek többsége csak addig csodálatosak, amíg csak autóból kell látni, az autómentes(ebb) Budapest, ami az egész kampány egyetlen olyan témája volt, amit érdemes volna fontolóra venni, sosem fog megvalósulni.

De majd ráfogják Orbánra azt is... ;)

Ami biztos, se szabadabb, se zöldebb nem lesz Budapest, de örüljünk neki, hogy a liberális elit megint megmutathatja, a bírálaton és a pofátlan kútmérgezésen kívül semmihez nem ért. Bár tény, hogy szerencsésebb volna, ha nemes elméleteiket inkább Ukrajna valamelyik tartományában próbálnák ki ismét, azért akkor tragédia nem történt. Ja, és a kormánytól nem kapunk pénzt, azért úszunk a retekben szöveget már most érdemes elfelejteni. Dobrev Klárika megígérte, egyenesen az Unióból hozza a pénzt, ha KariGerire szavaznak a budapestiek. ;)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.