Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: A 2025-ös jogállamisági jelentést is a Soros György által pénzelt NGO-k véleménye fogja meghatározni

Tűzfalcsoport: A 2025-ös jogállamisági jelentést is a Soros György által pénzelt NGO-k véleménye fogja meghatározni

Az Európai Bizottság a 2025-ös jogállamiságról szóló jelentés előkészítésének részeként a közelmúltban „célzott konzultációt” indított a jogállamisággal kapcsolatos fejleményekről. Az ebben való részvétel lehetősége - a megszokott módon - az NGO-k, a nemzetközi szervezetek, az uniós ügynökségek, valamint a bírói szövetségek, a civil társadalom és „más érdekelt felek” számára áll nyitva épp úgy mint korábban - írja a Tűzfalcsoport.

Mint írják Brüsszel meggyőződése, hogy az így kapott információk segíteni fogják abban, hogy értékelje a jogállamisági jelentés legutóbbi (2024. július) közzététele óta a tagállamokban bekövetkezett fejleményeket a jogállamiság terén. A Bizottság közleményében egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy

A tisztánlátás végett érdemes röviden felidézni, hogy hazánkkal összefüggésben - többek között - mely Soros-szervezetek vettek részt az elmúlt két jogállamisági jelentést megelőző konzultációs eljárásban. A 2023. évi jogállamisági jelentés előzetes célzott konzultációjában közreműködött:

PestiSracok facebook image

• az Amnesty International Hungary; • a Magyar Helsinki Bizottság; • az Eötvös Károly Intézet; • a Háttér Térsaság; • a K-Monitor; • az Ökotárs; • a Political Capital; • a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ); • valamint a Transparency International Hungary.

Míg a 2024-es jogállamisági jelentéssel összefüggésben közzétett hivatalos névsorban megtalálható:

• az Amnesty International Hungary; • a Magyar Helsinki Bizottság; • az Eötvös Károly Intézet; • a Háttér Társaság; • a Human Rights Watch Hungary; • a K-Monitor; • az Ökotárs; • a Political Capital; • és végül, de nem utolsó sorban a Transparency International Hungary.

Az olvasóknak joggal tűnhet fel a két lista közötti kísérteties hasonlóság. Ebben az esetben azonban korántsem hibáról van szó, hanem éppen ellenkezőleg, valóban évről-évre szinte ugyanazok az entitások vesznek részt a Bizottsággal előzetesen lefolytatott egyeztető-tanácsadó eljárásban. És hogy mi a közös ezekben a szervezetekben?

Mindegyiküket (beleértve a nemzetközi anyaszervezeteiket is) kivétel nélkül hatalmas összegekkel finanszírozza Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (Open Society Foundations - OSF), és számos alkalommal bebizonyosodott már, hogy működésük kizárólag egyetlen célt szolgál: az abszolút értékeket felszámolni törekvő progresszív eszmerendszerekkel szembenálló, nemzeti-konzervatív magyar kormány delegitimálását, illetve hiteltelenítését, úgy a hazai, mint a nemzetközi térben.

Anonim felmérés

Mindemellett azt is érdemes megemlíteni, hogy a konzultáció során az „érdekeltek” kérhetik a névtelenséget, így minden bizonnyal a fenti listán szereplő neveken túlmenően, számos további, hazánkban tevékenységet kifejtő Soros-szervezet élhetett a részvétel lehetőségével az elmúlt években.

Ami a 2024. évi jogállamisági jelentést illeti, a Bizottság tájékoztatása szerint a célzott konzultáció során mintegy 250 általános jellegű és országspecifikus hozzászólás érkezett a különféle tagállami és európai civil szervezetektől, uniós ügynökségektől, európai hálózatoktól stb., amelyek a testület álláspontja szerint, „hasznos adalékként szolgáltak az egyes országok helyzetének tényszerű elemzéséhez”.

Brüsszel értékelésében minden bizonnyal ilyen „tényszerű” megállapítás lehet az, hogy Magyarországon „a bírák elleni lejárató kampányok” folynak a médiában, vagy hogy hazánkban „az újságírók és a független médiaorgánumok koordináltnak tűnő lejárató és delegitimációs kampányokkal néznek szembe” - csak hogy néhány konkrét példát említsünk a legutóbbi jelentés számos politikai tartalmú, igazolhatóan valótlan észrevételei közül.

Ugyanakkor a Soros-szervezetek elfogult véleményeinek kritika nélküli átvételén, és ehhez (is) kapcsolódóan a jogállamisági jelentéseket övező hitelességi deficiten sem lehet igazán meglepődni azon tények ismeretében, hogy az elmúlt években a munkát az amerikai spekuláns elkötelezett híve, Vera Jourová, valamint az a Didier Reynders irányította, aki a 2023. évi jelentés ismertetése során „őszinte” aggódását fejezte ki az egyes tagállamokban uralkodó korrupció miatt, miközben a korábbi biztossal szemben napjainkban pénzmosás alapos gyanúja miatt zajlik nyomozás.

Visszatérve a frissen meghirdetett, 2025. évi jogállamisági jelentést érintő célzott konzultációra, az abban való résztvevők köre a múlt tapasztalataiból kiindulva, szinte teljes pontossággal előre meghatározható. Minden valószínűség szerint, újfent a Magyarországon tevékenységet kifejtő Soros-szervezetek fogják tollba mondani a szuverenista magyar kormánnyal szembeni alaptalan vádakat, amelyeket az újonnan felálló Bizottság - a megalakulását megelőző folyamatokból és dinamikákból, valamint a testület többségiszemélyi összetételéből levezethetően - elődjéhez hűen, várhatóan kritika nélkül fog akceptálni. Mindez egyrészt előrevetíti a jelentés tartalmát, egyúttal pedig ismételten felhívja a figyelmet ennek a brüsszeli eszköznek a vegytiszta politikai nyomásgyakorlási jellegére.

Forrás, fotó: Facebook

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?