Pesti Srácok

Tuzson Bence: a legerősebb gyermekvédelmi törvényre van szükség

Tuzson Bence: a legerősebb gyermekvédelmi törvényre van szükség

A lehető legszélesebb körű és legerősebb gyermekvédelmi törvényre van szükség, mert a gyerekeket meg kell védeni attól, hogy áldozattá váljanak - mondta az igazságügyi miniszter a somogyi vármegyeszékhelyen pénteken.

Tuzson Bence a Kaposvári Áldozatvédelmi Központ átadóján hangsúlyozta: az elmúlt napok eseményei arra világítottak rá, hogy vannak még tennivalók az áldozatok, különösen a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek segítése tekintetében. Ennek érdekében már sokat tettek, de ez egy végtelen út, arra kell törekedni, hogy mindig egy lépéssel többet tegyenek meg rajta - tette hozzá. A miniszter szólt arról, hogy más, az áldozatvédelmet érintő területeken is szeretnének előre lépni.

- mondta el. Tuzson Bence beszélt arról, hogy az online csalások elleni határozott és kemény fellépés jegyében is javasolnak jogalkotást, elősegítve, hogy hamarabb megállítsák az ilyen bűncselekményekkel szerzett pénzek útját.

PestiSracok facebook image

- mondta, hozzáfűzve, minden technikai és jogi eszközt be kell vetni az elkövetőkkel szemben. A miniszter az áldozatsegítő központokról azt mondta, a kaposvárival együtt immár tizennégy működik az országban és három áldozatsegítő pont is üzemel, hogy a rászorulók pszichológiai, pénzügyi és jogi segítséget is kapjanak. Király Nóra, a tárca miniszteri megbízottja hangsúlyozta: a bűncselekmények áldozatai a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai közé tartoznak, különösen igaz ez azokra, akiknek gyermekként kell átélniük egy bűncselekmény okozta traumát.

- jelentette ki. Kiemelte, hogy az állami felelősségvállalás mellett ebbe a munkába partnerként a társadalom széles rétegeit várják, a feladatok ellátásához a közigazgatási, szakmai szervezetektől kezdve, a civileken át az egyházakig mindenkire szükség van, hogy "olyan hálót fonjanak", amellyel eredményesek lehetnek az áldozattá válás elkerülésében, és az áldozatok támogatásában. Neszményi Zsolt, Somogy főispánja arról szólt, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa, de a legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulhat, hogy bárki bűncselekmény áldozatává válik.

- jegyezte meg. Kitért rá, törvény szabályozza a bűncselekmények áldozatainak segítését, az állami kárenyhítést, a kormányhivatalok 2011 óta vesznek részt ebben a munkában. Öröm a Kaposvári Áldozatsegítő Központ megnyitása, még magasabb színvonalúvá válhat a bűnözés káros hatásait elszenvedő áldozatok társadalmi, erkölcsi és anyagi sérelmeik enyhítéséért végzett tevékenység - mondta.

Kitért rá, hogy 2020-ban 69, 2021-ben 134, 2022-ben 152, 2023-ban 122 áldozaton segítettek, 2022-ben 7,5 millió, tavaly 6,9 millió forint azonnali segélyt fizettek ki a rászorulóknak. Szita Károly (Fidesz-KDNP) Kaposvár polgármestere azt hangoztatta: az elmúlt évek nehéz időszakaiban "megtanultuk értékelni azokat, akik más emberek segítését választották hivatásuknak", és a munkájukat úgy végzik, hogy közben a rászorulók meg tudják őrizni a méltóságukat. Triznay Gabriella, a Kaposvári Áldozatsegítő Központ koordinátora azt közölte, céljuk, ha valaki betér hozzájuk, azt érezze, minden személyre szabott segítséget megkap, hogy "elindulhasson a problémája megoldása felé", sikerüljön a traumáját könnyebben feldolgoznia.

Töreki Sándor vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese beszédében azt hangsúlyozta, a rendőrség, az állami szervek és civilek szoros együttműködésével az áldozatoknak nyújtott gyors, hatékony segítség legalább annyira fontos, mint az elkövetők felderítése, és az igazságszolgáltatás.

Az Igazságügyi Minisztérium az áldozatsegítéssel összefüggő együttműködési megállapodásokat kötött a somogyi kormányhivatallal, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, a Magyar Vöröskereszttel, és a Borostyánvirág Alapítvánnyal, a dokumentumokat a szaktárca részéről Répássy Róbert parlamenti államtitkár látta el kézjegyével. Az esemény végén Victima Protector Díjat vehettek át az áldozatsegítésben kiemelkedő munkát végző szakemberek.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.