
Kiosztotta Gyurcsány Ferencet a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna, akinek láthatóan kezd elege lenni Fletó állandó víziójából, miszerint kormányváltásra készülnek, mert megbukik a regnáló hatalom. A bejegyzésben olyan gondolatokat is olvashatunk, amelyek alapján felvetődik bennünk, hogy vagy csoda történt, esetleg meghekkelték Donáth közösségi oldalát. Vagy ha ezek közül egyik sem, akkor van remény arra, hogy a momentumos ellenzéki képviselők végre konstruktív javaslatokkal segítsék a parlamenti munkát.
Donáth Anna közösségi oldalán írt arról, hogy véleménye szerint nem szabad “ilyen hamis reményekkel hitegetni” az embereket, mint a Gyurcsány által emlegetett kormányváltás. Szavai szerint az, aki ezt sugallja, nem őszinte ember. Hangsúlyozta: az ellenzéknek most dolgoznia kellene a kormánybuktatás-váró pozíció helyett. A momentumos politikus meglepő kijelentéseket tett, mint például az, hogy a kormány szidalmazása és a választók alaptalan hergelése nem visz előre, sőt…
Ne készüljünk jövő héten kormányváltásra! Mert nem lesz. És a jövő hónapban sem. Aki ezt sugallja és erre készül, az nem őszinte az emberekkel, és hamis reményekkel hitegeti őket
– írja Facebook-posztjában Donáth Anna, aki szerint hiba, ha egy politikus arra készül, hogy heteken, hónapokon belül megbukik a kormány. Ezzel ugyanis az ellenzéki oldal munkáját akarja megspórolni, aki ilyet mond. Erre pedig Gyurcsány Ferenc célozgatott.
Nem a kormány idő előtti bukására kell készülni, hanem dolgozni. Kitartóan és elmélyülten. A munka pedig nem egyenlő a kormány szidalmazásával, és a választók várakozásainak alaptalan gerjesztésével
– teszi hozzá Donáth, aki kitért arra is, hogy az ellenzéket megszervezésének erősítése az egyik feladat, ami szemmel láthatóan még nem megy, hiszen nap mint nap esnek egymásnak a szövetséges pártok. Végezetül egy jó tanáccsal állt elő, miszerint
ahelyett, hogy a csodát várnánk, és a holnaputáni kormányváltásra készülnénk, azt javaslom mindannyiunknak itt, az ellenzéki oldalon: dolgozzunk az ellenzék szellemi megújításán. Van munka bőven.
(Mi pedig halkan tennénk hozzá, hogy már az is csoda, hogy egy momentumos politikus ilyen felismeréseket oszt meg közösségi oldalán.)
Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Királytigris
2022-08-18 at 15:27
Ezek a paraziták bármit is mondanak, mindig csak kárt okoztak Magyarországnak. Így lesz ez a jővőben is.
Habcsók
2022-08-18 at 09:59
Igazság beszéd! Volt már ilyen a politikában! Ez azt jelzi, hogy gyenge az illető fantáziája. Én a kis Donáth helyében a megtakarított pénzemből világ körüli útra mennék. Azután ősszel megújultan, frissen hazudoznék.
Vízöntő
2022-08-17 at 19:47
PG,
szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy új helyzetbe került, lemondott a pártja vezetéséről, így megszabadult attól a képtelen helyzettől, hogy a többi ellenzéki párttal együttműködjön, de versenyezzen is!
Pozíció már nem kényszeríti együttműködésre, a véleménye a saját pártjáért szól, nem helyezkedés.
Tudományos libsizmus
2022-08-17 at 19:21
Donáth önelégült mosolyától falra szoktam mászni.
tarcsa
2022-08-17 at 18:02
Fantasztikus szellemi képességei lehetnek ennek a momentumos (szintén) kommunista leszármazottnak. Ennyi év után rájött, hogy Gyurcsányklára és bandája össze-vissza hazudozik? Rájött, hogy a részegesnek életében nem volt egy őszinte mondata sem? Persze neki sem, ez családi hagyomány náluk, de az már más kérdés! Őket a szaros kis hazaárulók csoportjába lehet kategorizálni.
PG
2022-08-17 at 17:08
Lehet, hogy ez a zakkant nőszemély (akinek erkölcsöt valószínűleg az apja tanított) most megpróbál valahogy helyezkedni.
Bár szerintem ő már túl sokat jártatta ahhoz a száját, hogy esélye legyen lépést váltani.
megfontoltan félrebeszélt a hazaáruló fosentumos
2022-08-17 at 16:23
Na, nem kell beenni a nőket taperoló Donáth lelkész elvtárs aljas lányának bűnbánatát.
Ez megint valami balliburnyák játék, majd jön a bevált, gazember bolsi szöveg, hogy: “félreértettük, az aljadék Annácska nem ezt mondta, már megint kiragadtuk a szövegkörnyezetből, áldott állapotban fellépő hormonzavar mondatta vele”, stb.-stb. blabla.
Egy tény, csak nadrágváltás lesz a degenerált koalíciónál, arra “készül” a tróger szemétláda Gyurcsótány.
Éljen kiváló MINISZTERELNÖKÜNK és hozzáértő nagyszerű KORMÁNYA!
Libsiknek meg mielőbbi végleges takarodó.
Ungarn über alles !
2022-08-17 at 15:51
Vízöntő
12:55
jajjjj csak néhány száz-ezrünk emlékezete ne lenne hosszabb, mint a tiéd –
mindjárt másképp osztogatnánk a tiszteletet
egyébként ennek a fajtának – a felmenői vérvonalát nézve – a nemzet elleni vétek szaporodni
sanyó
2022-08-17 at 14:42
Nem sokára ezt is le fidesz ügynöközik.
Zebulon
2022-08-17 at 14:35
Gyurcsánynak fogy az idő.
(Romlik a máj?)
Gottwald Zsolt
2022-08-17 at 14:34
Azért meglep,hogy sokan nem làtjàk a fàtól az erdöt.
Fleto és haverjai régi impexes Kommunista ivadékok,akiknek nem Volt soha tul sok ész a kobakjukban.
A momentum viszont soros bà ùj termelésü, màr fiatal korukban beszervezett, külföldön nagyon alaposan kiképzett,hatalmas nemzetközi hàttérrel rendelkezö emberekböl àll.
Ök AZ igazàn veszélyesek,Mert rosszabbak Mint egy csörgökigyo!
Donath elvtàrsnö mostani beszolasa pontosan ezt mutatja.
Nem frontvonalon tamadni,hanem orvvul, sunyin, hamis igékkel kijàtszani AZ embereket!
Vigyàzni,vigyàzni, Mert 4 év mulva ök lesznek azok,akik hatalmas pénzügyi és politikai tàmogatàst fognak kapni a fösodratù vilàgbòl!
Veletek
2022-08-17 at 14:18
Remek jövedelem,kényelmes ellenzéki élet,felelősség nincs,szólásszabadság,családtámogatások igénybevétele,döntéskényszer nincs,hát miért akarna kormányváltást? A legjobb pozícióban van a saját érdeke szerint.Az egész élete felfordulna,ha másik kormány lenne.
vélemény
2022-08-17 at 13:55
Az uborka- és dinnyedömping idején munkába állt új szövegíró ? eléggé megnyonta a tollat.
Bressa
2022-08-17 at 13:31
Nem ellenzék! Ellenség! (a kedves papa jól van? remélem nem!)
István Kopasz
2022-08-17 at 13:28
Az nem baj, ha az ember felismeri eddigi tévedéseit és ezen a társadalom számára elfogadhatóan változtat és kiáll mellette. Azt nem szabad csinálni, mint amit Csintalan Sándor csinál, mert az undorító, mint maga az ember is.
füredi46
2022-08-17 at 13:23
Gyurcsótány mindig is hazudozott, mindig hamis reményekkel hitegette az embereket, a balos böszmék meg el is hitték. Donát Anna is tudta nyilván mindig, hogy Gyurcsótány hazudozik, nincs egy őszinte szava (csak a teátrális hadonászás és ócska hazudozás!), hát most a liberós Donát legalább ki is mondta…
gyozo2018
2022-08-17 at 13:15
Milyen alapon közül bármit is ez a liberálnyikhaj libanciális erlvátrsnő?
Vízöntő
2022-08-17 at 12:55
Ungarn über alles !
Egy áldott állapotban levő nő anyaságának kötelező a tisztelet bármelyik oldalon van is! Az apa személye pedig szigorúan a magánügyük!
Egyébként a nyilatkozata korrekt, igaza van!
Dobos Róbert
2022-08-17 at 12:55
Gyurcsány nem bölcs,hanem egy okoskodó, pózoló üresfejű senki. Mindig is ez volt. A kormányzáshoz meg tök hülye volt az egész bandájával együtt.
Katalin
2022-08-17 at 12:51
Egymást verték át. Van min elgondolkodni, mert az ellenzéki oldalon egyre több a jelentkező!
Greg
2022-08-17 at 12:48
Nem kell örülni. Kutyából nem lesz szalonna.
khm
2022-08-17 at 12:37
Amúgy nyugodj meg Mi készülünk,ti pedig kész. Ültök.
aladin
2022-08-17 at 12:36
Gyurcsány te nagypofáju gazember, tanulhadsz a szintén baloldali momentumos társadtól, több esze van Donáth Annának mint az egész DK.-s, kotyvaléknak. Ezek szerint nem lesz ellenzéki összefogás és mindenki saját maga kaparja ki magának a gesztenyét.
khm
2022-08-17 at 12:35
2022-08-17 at 12:12
Hát te aztán….bölcs is meg öreg is? 🙂 Na bölcs az biztosan nem.
ViAM
2022-08-17 at 12:27
Hát igen! Nem mindig, de az áldott állapot csodákra képes, nagy átalakulásokat hozhat létre. Felelősség vállalásra, józan megítélésre stb. De meddig?!
moliere
2022-08-17 at 12:22
Papucsos Papa
Ja. Azért én a két utolsó szótagot is átvilágítanám…
Papucsos Papa
2022-08-17 at 12:19
“Gyurcsány bölcs öregember”
ebből a középső szó hazugság 🙂
Vélemény
2022-08-17 at 12:14
Dónáth Anna is a Gyurcsány klán tenyeréből eszik, nem kell nagyon bedőlni a dumájának! Elég csak arra visszaemlékezni, hogy milyen büszkén grasszált Dobrev Klárika mellett Brüsszelben!
Készüljön mindenki
2022-08-17 at 12:12
Gyurcsány bölcs öregember. Így a legrosszabbra készül, miközben persze a legjobban reménykedik. Tapasztalatlan, butácska és naiv fiatalok ezt nem érthetik.
na4
2022-08-17 at 12:08
Hű Ancsa, ezért még repülni fog néhány saller.
Rolo
2022-08-17 at 12:04
Láttuk,éreztük mikor ők “dolgoztak”??
Köszi…elég volt belőle…nem kerünk több szemléltetest?
Hesslerezredes
2022-08-17 at 11:57
Dolgozni????
Ismerik egyáltalán ezt a fogalmat a “percemberkék”-nél???
És ha dolgozni – akkor ugyan minek?
Azon ügyködni, hogy az országnak minél rosszabbul menjen, fölösleges.
Akkor inkább henyéljenek.
Legalább addig sem ártanak.
Ungarn über alles !
2022-08-17 at 11:44
azt hittem arról ábrándozik mostanában, hogy ki lehet a fattyjának az apja ?
…az apja ?