Pesti Srácok

Úgy tűnik, sikerült találni egy újabb magyarellenes holland politikust Timmermans helyére

Úgy tűnik, sikerült találni egy újabb magyarellenes holland politikust Timmermans helyére

Sajtóértesülések szerint a mai kabinetülésen dönthet a holland kormány az új uniósbiztos-jelölt személyéről, aki Frans Timmermans-t váltja. A legvalószínűbb jelölt Wopke Hoekstra jelenlegi külügyminiszter, azonban az ő jelölése kérdéseket vetne fel – írja a Magyar Nemzet.

A holland kormánynak így döntenie kell az új biztos személyéről, ami a mai kabinetülésen történhet meg – mondta el a Politico hírportálnak két, név nélkül nyilatkozó forrás. Hasonlóan értesült a holland sajtó és a Financial Times is. A Politico szerint a holland kormány a jelenlegi külügyminisztert, Wopke Hoekstrát nevezi ki uniós biztosnak. Hoekstra − Timmermanshoz hasonlóan − korábban több esetben is bírálta hazánkat. Tavaly ősszel például arról beszélt, hogy szerinte Magyarországon veszélyben van a jogállamiság, illetve a közös értékek, emellett szörnyűnek nevezte azt, ami a bírói hatalommal vagy a szabad sajtóval történik. Erre akkor Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára reagált közösségi oldalán.

Frans Timmermans júliusban jelentette be, hogy elhagyja a Bizottságot, majd nem sokkal később napvilágot látott a hír, hogy ő lesz a holland baloldal jelöltje az előrehozott választásokon.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/ANP/Sem van der Wal

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.