A Népszava és egyes más médiumok valótlan állításával ellentétben dr. Polt Péter legfőbb ügyész nem sértett jogot, amikor 2019-ben jogorvoslati indítvánnyal élt a törvényesség érdekében a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyik végzésével szemben – írja a Legfőbb Ügyészség a PestiSrácok.hu-nak eljuttatott közleményében. Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka most ugyanazokat a megállapításokat tette a kerületi bíróság végzésével kapcsolatban, mint amelyekre a legfőbb ügyész a jogorvoslati indítványában hivatkozott.
A közleményben azt írják, a legfőbb ügyész a korábbi jogorvoslati indítványában – amelyet a Kúria is osztott – rámutatott, hogy nem lehet előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, ha a felmerült kérdés az ügy szempontjából nem releváns, a folyamatban lévő ügy kimenetelét nem érinti. Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka ugyan vitatta azt a magyar szabályozást, amely lehetővé teszi, hogy a legfőbb ügyész a Kúriánál jogorvoslattal éljen az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező bírói végzéssel szemben, ugyanakkor tartalmában döntően egyetértett a legfőbb ügyész indítványával – emelték ki. A bírósági vezetői pályázatok elbírálási gyakorlatára és a bírák javadalmazására vonatkozó kerületi bírósági kérdésekről ugyanis a főtanácsnok maga is azt állapította meg, hogy a szóban forgó, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt indult ügy kimenetele szempontjából irrelevánsak.
Hamisak azok az egyes médiumokban megjelent állítások, hogy a legfőbb ügyész meg akarta akadályozni, hogy az érintett bíró az Európai Unió Bíróságához forduljon. Egyrészt azért, mert az érintett bíró a legfőbb ügyész jogorvoslati indítványa előtt már egyébként is az Európai Unió Bíróságához fordult. Másrészt a kérdéses jogintézmény nem alkalmas arra, hogy ezen lépést megakadályozza, mivel kizárólag a törvénysértés megállapítására szorítkozik – tették hozzá.
Forrás: Legfőbb Ügyészség közleménye; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS