Pesti Srácok

Ügyvéd: nyolc évet is kaphat a tejtermékek szennyezésével fenyegetőző ismeretlen

Ügyvéd: nyolc évet is kaphat a tejtermékek szennyezésével fenyegetőző ismeretlen

Kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a zsarolás minősített esete - mondta Kamarás Péter ügyvéd, jogi szakértő kedden az M1 aktuális csatornán azzal kapcsolatban, hogy valaki tejtermékek szennyezésével fenyegetett meg több üzletláncot.

Kamarás Pétert arról kérdezték, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton közölte, vizsgálatot indított szennyezett tejtermékek miatt, mert egyes üzletláncok bizonyos UHT termékeit szándékosan szennyezhette valaki. Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1-en azt mondta: a Nébihnek egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna.

A jogi szakértő ismertette: ez a zsarolás minősített esete, mert élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésről van szó, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Hozzáfűzte: a zsarolás a jogtalan anyagi haszonszerzés miatt történik, ha valaki erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít mást arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen, eltűrjön. Jelezte: az ügyben több felperes is lehet, a sértettek, ha tényleg történik ilyen szennyezés, és valaki fogyaszt az adott termékből, valamint az áruházláncok, amelyeknek a hitelét is ronthatja az eset.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a szennyezett tejtermékek ügyében zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, az ügy felderítéséért nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI kérdésére.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."