Pesti Srácok

Új tanév, új tüncike – Ismét tanítási időben buktatnak kormányt az oktatásra vágyó diákok

Eltelt a nyár, a tanárok és diákok közös felháborodása pedig a tanév végének közeledtével egyenesen arányosan lohadt le júniusban, hogy végül az utolsó, júliusi tüntetés teljes, mindössze 20 főt megmozgatni képes érdektelenségbe torkolljon. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen jön az új tanév, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy a tanároknak és diákoknak újra fontos lett "az oktatás helyzete". Még ha eddig a nyaralás fontosabb is volt.

Nyáron hirtelen megjavul a tanrend, a tanárok milliomossá, az órarendek tarthatóvá, az adminisztrációs terhek és béklyók pedig semmivé válnak. Legalábbis így tűnik, miután éppen véletlenül úgy alakult a polgáriengedetlenség dinamikája, hogy a nyári szünetben senki sem akarta nem hagyni, sőt, még azt sem, hogy mondjon le, majd a tanév bemelegítő szakaszában mindenki nyakában égetővé vált a fojtogató diktatúra kötele. Nem más derült ki ugyanis, mint hogy akik korábban nem hagyták, majd elmentek nyaralni 2–3 hónapot, és addig hagyták, azok most megint nem hagyják, és tüntetést szerveznek – bevárva az utószezonban, last minute ajánlat keretei közt Jordániában és/vagy valamelyik demokratizált észak-afrikai országban nyaraló bajtársakat – az Elvis Presley térre, szeptember 15-re, ahonnan kiindulva a Margit híd elfoglalását tervezik. A minőségi oktatás nagyobb dicsőségére, természetesen. Hiszen, mint a szervezők az esemény leírásában írják, a minőségi oktatáshoz egy út vezet:

Hogy a végtelen mennyiségű tanóra alatt roskadozó tanárok és diákok miért nem a szabad, nyári időszakra tervezték a megmozdulást, arra némi magyarázatot adhat a PDSZ keddi, világrengető bejelentése, ahol közölték: az EP mintájára kívánnak diákparlamentet létrehozni. Ja, és azt is, hogy eddig nyaraltak, de most ideje visszarázódni a politizálásba. Hiszen miért is politizálna valaki a szabadidejében, ha munkaidőben is megteheti?

PestiSracok facebook image

Kedves Olvasóink tehát erre a tanévre sem maradnak lecke nélkül, amit olyan szaktekintélyek adnak, fel mint Pankotai Lili, vagy az ellenzék éppen ügyeletes oktatásért való aggódásért felelős szakpolitikusa. Utóbbihoz kérem, illesszenek egy tetszőleges nevet. Addig pedig élvezzék a korábbi tüntetések kavalkádját a PestiSrácok.hu gyűjtésében!

20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen, DK // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen, Kunhalmi Ágnes // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs

20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen, Pankotai Lili // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen, Noár, Molnár Áron // Hatlaczki Balázs

20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen, Orosz Anna, Fekete-Győr András // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen, Momentum stand // Hatlaczki Balázs
20230616 Tanár-diák tüntetés a státusztörvény ellen, kommunista póló, Che Guevara // Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.