Pesti Srácok

Újabb EP-képviselőkről derülhet ki, hogy érintettek a korrupciós botrányban

null

A görög sajtó arról ír, hogy Pier Antonio Panzeri, az Európai Parlament korrupciós botrányában érintett bűnszövetkezet állítólagos vezetője 10 újabb korrupt politikus megnevezésére készül – írja az Origo.

– mondta Ale Hanna Neumann német zöldpárti EP-képviselő az ERT, a görög közmédia szerint a botrány kapcsán.

A botrány egyik kulcsfigurája továbbra is börtönben marad

PestiSracok facebook image

Továbbra is börtönben marad Eva Kaili szocialista EP-alelnök élettársa, Francesco Giorgi, a tavaly decemberben kirobbant és azóta egyre terebélyesedő brüsszeli korrupciós botrány egyik kulcsfigurája, aki még egy hónapig biztosan börtönben marad, miután meghallgatáson vett részt egy belga bíróságon. Giorgi nyakig benne van a botrányban: az ügy két kulcsfigurájával is szoros kapcsolatot ápolt. Éveken át dolgozott Antonio Panzeri tanácsadójaként az Európai Parlamentben, emellett pedig Eva Kaili volt EP-alelnök élettársa. Giorgi ügyvédje szerint a hónap elején Antonio Panzeri volt EP-képviselő és a hatóságok között a bűnszervezet minden elemének feltárására kötött megállapodás nem változtat védence helyzetén, vagyis nem szabadulhat. Feltehetően viszont az alku részeként Panzeri lányát és feleségét szabadon engedték Olaszországban, miután Belgium ejtette kiadatási kérelmét.

Az üggyel kapcsolatban Pascal Arimont belga EP-képviselő az Euronewsnak azt mondta, hogy a Parlamentbe vetett bizalmat minél hamarabb helyre kell állítani.

– fogalmazott a képviselő.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még