Pesti Srácok

Újabb kétmilliárdos csalási ügy miatt nyomoz az ügyészség

Újabb kétmilliárdos csalási ügy miatt nyomoz az ügyészség

Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség. Az ügy gyanúsítootja még nem tudni, hogy előzetesbe kerül-e.

A Fővárosi Főügyészség pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ügyben eddig két cégvezetőt gyanúsítottak meg, akik ugyanazon cégcsoporthoz tartozó vállalatokat vezettek. A két üzlettárs 2009-ben megállapodott abban, hogy a cégcsoport egyik, több milliárd forintos tartozásának jelentős részét újabb hitel felhasználásával fizetik vissza. Ennek érdekében 2010-ben forgóeszköz finanszírozására színlelt hitel-keretszerződést kötöttek a korábbi hitelt is nyújtó bankkal, amivel azonban a fentiek szerint ténylegesen egy új hitelszerződést lepleztek.

Nem bízták a véletlenre

A két gyanúsított a 2,14 milliárd forint összegű hitel nyújtásához bankgarancia vállalását kérte egy másik banktól. Ehhez valótlan adatokat és hamis okiratokat, valótlan értékbecsléseket használtak fel, így megtévesztve a bankgaranciát vállaló bank döntéshozóit. A hitelt 2010 októberében folyósították, és az összeget még aznap átutalták a korábbi hiteltartozás kiegyenlítésére. Az ügyészség indítványozta az egyik gyanúsított előzetes letartóztatását, erről pénteken születhet döntés.

A bűncselekmény szervezettsége miatt az ügyészség vizsgálja az érintett pénzügyi intézmények több munkatársának esetleges felelősségét is.

Forrás: MTI/PS Fotó: Illusztráció/Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.