Pesti Srácok

Újabb Korán-példányokat égettek el Svédországban és Dániában

Újabb Korán-példányokat égettek el Svédországban és Dániában

Újabb Korán-példányokat égettek el hétfőn Svédországban és Dániában, miután mindkét észak-európai ország kormánya közölte: jogi megoldást keres az ilyen incidensek megakadályozására, ugyanis ezek súlyos diplomáciai feszültséget keltenek több muszlim országgal. A dán fővárosban, Koppenhágában iszlámellenes tüntetők a szaúdi nagykövetség előtt égették el hétfőn a Korán egy példányát, és több hasonló égetést terveztek még aznapra. Stockholmban a svéd parlament előtt gyújtotta fel a Korán egy példányát ugyanaz az iraki menekült, aki az elmúlt hetek hasonló megmozdulásai mögött állt.

Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter a hétfői incidensek előtt újfent kijelentette: a kormány továbbra is keresi a módot arra, hogy elejét tudják venni a külföldi nagykövetségek előtti Korán-égetéseknek.

– fogalmazott a tárcavezető. Korábbi nyilatkozatában Rasmussen azt közölte: függetlenül attól, hogy milyen intézkedést fogadnak el, annak összhangban kell lennie a dán alkotmány által védett szólásszabadsággal, amelyet nagyon tágan értelmeznek Dániában.

PestiSracok facebook image

Tobias Billström svéd külügyminiszter arról számolt be hétfőn, hogy levelet küldött az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC), és ebben elítélte az elmúlt hetek iszlamofób cselekményeit, valamint ismertette a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó svéd jogszabályi keretet. Az 57 muszlim országot tömörítő OIC július 23-án felfüggesztette a szervezethez delegált svéd különmegbízott státuszát, mert szerinte a svéd hatóságok „engedélyt adtak a Korán szent könyvének és az iszlám jelképeinek ismételt meggyalázására”. A tárcavezető ezt követően – csütörtökön – kijelentette, hogy a svéd állam elítéli és nem támogatja a Korán-égetést, de az ország szólásszabadságot garantáló törvényei lehetővé teszik azt. A svéd kormány közölte, hogy hasonló megoldásra törekszik, mint a dán vezetés, de a jobboldali pártok mindkét országban – legtöbbször a szólásszabadságra hivatkozva – elítélik ezeket a kezdeményezéseket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Oscar Olsson

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.