Pesti Srácok

Újabb milliárdos tech-guru vallotta be, hogy Donald Trumpot támogatja

Újabb milliárdos tech-guru vallotta be, hogy Donald Trumpot támogatja

A Facebookot is birtokló Meta, illetve a PayPal internetes fizetőalkalmazás korábbi ügyvezető igazgatója, David Marcus bejelentette, hogy politikai oldalt vált, és mostantól a Republikánus Párt, illetve Donald Trump választási kampányát támogatja – írja a NeoKohn.

Az Egyesült Államok egyik leggazdagabb vállalkozójának számító Marcus, aki néhány hónapja még a Meta Messenger-alkalmazásának ügyvezető igazgatója volt, szerdán közleményben ezt írta:

– írta az 51 éves üzletember a X-en (korábbi nevén Twitter).

PestiSracok facebook image

David Marcus kitért arra is, hogy az élete 180 fokos fordulatot vett a korábbihoz képest. Posztjában azt írta: hosszú folyamat során jutott el a mostani önmagához, amikor "felnyílt a szemem a kiábrándultság, az életre szóló meggyőződések megsemmisülése után, a személyes újjáépülésem során.”

Az üzletember felidézett egy 2017-es esetet, amikor egy demokrata párti érdekcsoport azzal bízta meg, hogy 100 millió dollár adományt gyűjtsön a Szilícium-völgyben működő big-tech vállalatok vezetőitől arra, hogy a demokraták választási nagygyűlésén megakadályozzák Hillary Clinton „nem megfelelő, elavult (választási) kampányának megismétlődését”. Marcus – mint írta – döbbenten tapasztalta azt is, hogy a Demokrata Párt választmánya csak „egy számjegyű százalékot” kívánt technológiai célokra fordítani.

Utalt egy másik, 2019-es esetre is, amikor a Facebook/Meta képviseletében az amerikai szenátusban és a képviselőházban tárgyalt. „Akkoriban még hittem a mainstream elképzelésben, miszerint a demokraták a népet szolgálják. Azonban megdöbbenve tapasztaltam, hogy a republikánusok jobban törődtek a választóikkal, míg a demokraták tapasztalatom szerint inkább a kormányzati hatalommal és ellenőrzéssel voltak elfoglalva.”

(Forrás: NeoKohn, Fotó: Wikipedia)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.