Pesti Srácok

Újabb német agymenés: pisilj a zuhany alatt, mert ez jót tesz neked, a pénztárcádnak és Ukrajnának is

Újabb német agymenés: pisilj a zuhany alatt, mert ez jót tesz neked, a pénztárcádnak és Ukrajnának is

Miért érdemes ezentúl gyakrabban pisilni a zuhany alatt? – teszi fel a kérdést az egyik német lap olvasóinak, majd kifejtik, hogy ezzel időt és pénzt is lehet spórolni, meg különben is vannak, akik eleve ezt teszik, csak nem vallják be, pedig most micsoda jelentősége van ennek, és még a bőrbetegségektől is elbúcsúzhatunk. Egy videóban pedig Baden-Württemberg miniszterelnöke tart kiselőadást arról, hogy annak idején nevettünk rajta, hogy pénzt takaríthatunk meg a kétlépcsős vécéöblítésen, pedig bevált, és most is hasonlóan jó ötletekre van szükség. Egy másik videóban egy férfi az elektromos készülékek konnektorból való kihúzására buzdít, ami szintén jó spórolási alternatíva, de a fűtés éjszakai lekapcsolása is megoldást jelenthet az energiaválság kezelésére. A hajmeresztő ötleteket látva az ember már megérti, miért csatlakoznak egyre többen a német tüntetőkhöz.

Tavalyhoz képest közel nyolcvan százalékkal nőttek az energiaárak Németországban az orosz–ukrán háborúra válaszul megszavazott EU-s szankciók hatására, és ahelyett, hogy belátnák a németek is, hogy nincs értelme újabb és újabb csomagot elfogadni, tovább fokozzák a bajt.

Már korábban is találkozhattunk kabaré jellegű videókkal – amiket a közszolgálati csatornákon sugároztak –, mint például a nappaliban, virágcserépből épített kályha, amelynek melegét okvetlen meg kell osztani a szomszéd bevándorlóval, most viszont a fürdőszobába lépett be a német politika.

A merkur.de német lap arról győzködi az olvasókat, hogy mennyire megéri zuhanyzás közben pisilni. Ezzel az ember ugyanis időt és pénzt is spórol, hiszen, mint írják, a víz a legértékesebb kincsünk, és naponta negyven litert húzunk le belőle a vécén, ami a napi ivóvizünk harminc százaléka. Kifejtik továbbá, hogy a Szövetségi Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Nukleáris Biztonsági és Fogyasztóvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a régebbi vécékben öblitésenként akár 14 liter vizet is elhasználunk, pedig 6–9 liter is elegendő lenne. A meggyőzést a németek nem bízzák a véletlenre: a cikk írója egy bőrgyógyászt is megkérdezett a zuhany alatti vizelés higiénikusságáról, aki elmondta, hogy tulajdonképpen a víz jobb is, mint a papír, mert nincs érintkezés, súrlódás, szóval pisilésre fel!

PestiSracok facebook image

Ha azt gondolták, hogy az érvek itt elfogytak, tévednek: a pisi ugyanis a körömgombára, pikkelysömörre és az ekcémára is jó hatással van. Olyan sok fantasztikus hatása van tehát a zuhany alatti vizeletürítésnek, hogy azon sem csodálkoznánk, ha legközelebb arra buzdítanának, hogy a vizet hagyjuk is ki a tisztálkodásból, öblítsük le magunkat a saját termékünkkel.

Húzzuk ki az elektronikai eszközöket a konnektorból

Ne gondoljuk azonban, hogy a tippek elfogytak a német tarsolyból. A német Bundestag tagja, Thomas Strobl ugyanis arra szólítja fel a nézőket, hogy húzzák ki a konnektorból azokat az elektronikai készülékeket, amelyeket nem használnak épp, hiszen ezzel is lehet spórolni. A készenléti állapotban lévő eszközök Németországban ugyanis évente 4,4 milliárd eurós villamosenergia-költséget jelentenek. Mint mondja:

Ezért, ha nem akarsz megőrülni, húzd ki, ha nem használod. A politikus kiemelte továbbá, hogy az ukrajnai háború megmutatta, hogy most össze kell fognunk jobban, mint valaha.

– szólít fel Strobl.

Tekerjük le este a fűtést

Egy másik videóban pedig Winfried Kretschmann német zöld politikus, Baden-Württemberg miniszterelnöke mondja el, hogy mindenki a maga módján hozzá tud járulni a spóroláshoz: példaként említi, hogy este kapcsoljuk le a fűtést, ha alszunk. Kifejti: ha egy fokkal alacsonyabb hőmérsékletre fűtjük fel a lakást, azzal hat, ha két fokkal, azzal már tizenkét százalékot spóroltunk.

A tippek hallatán nem csoda, hogy egyre többen csatlakoznak a németek közül a tüntetésekhez. Az ország vezetőinek ugyanis úgy tűnik, fontosabb, hogy mi történik egy tőlük több ezer kilométerre lévő országban, mint az, hogy mi lesz nemzettársaikkal az egyre közeledő – és az előrejelzések szerint igencsak hideg – télen. Minden rosszban viszont van valami jó: ez esetben például az, hogy ha az energiaválságra nem is, a bőrbetegségekre van megoldás Németországban. A körömgombának, pikkelysömörnek és ekcémának ugyanis nyíltan hadat üzentek a zöldpolitikusok.

Forrás: Merkur.de; Fotó: yakum.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.