Pesti Srácok

Újabb ország ismeri el a magyar oltási igazolványokat (Videó!)

Újabb ország ismeri el a magyar oltási igazolványokat (Videó!)

Magyarország a NATO-együttműködés keretében tíz lélegeztetőgéppel, ezen felül pedig 150 ezer dózis oltóanyaggal segíti Tunézia védekezését a koronavírus-járvánnyal szemben, ezzel is hozzájárulva az ország stabilitásához – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Tuniszban, ahol arról is megállapodás született, hogy Magyarország és Tunézia kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolványait, így a kormány a mostanival együtt eddig huszonhat országgal kötött kétoldalú egyezményt az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről.

Megállapodás született Tunéziával a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így csütörtöktől a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül negatív PCR-teszttel szabadon beutazhatnak az országba – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Tuniszban. A tárcavezető a tunéziai kollégájával, Oszman Dzserandival tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az észak-afrikai állam népszerű utazási célpont, ahol a világjárvány előtt, 2019-ben mintegy 15 ezer magyar turistát regisztráltak. Szijjártó azt is aláhúzta, hogy Európa biztonsága nagyban függ az afrikai fejleményektől.

– mutatott rá. Aláhúzta, hogy az európai biztonság megerősítéséhez az átoltottsági szint növelésére és a migrációs nyomás csökkentésére van szükség a szomszédos kontinensen. Ezen a téren pedig szerinte Észak-Afrikának, és azon belül is Tunéziának kulcsszerepe van, ezért a kormány egészségügyi és védelmi támogatást nyújt az országnak Európa és Magyarország biztonságának erősítése érdekében. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy 150 ezer AstraZeneca-vakcinadózissal és tíz lélegeztetőgéppel segíti Magyarország a tunéziai oltási kampány felpörgetését, emellett rendészeti és honvédelmi képzési programokat biztosít a rendvédelmi erők és a katonaság számára.

PestiSracok facebook image

Kitért arra is, hogy idén eddig 38 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke. Mint mondta, számos magyar élelmiszer- és vízipari cégnek már most is fontos célpontja Tunézia, a magyar Eximbank és a tunéziai Nemzeti Mezőgazdasági Bank közötti megállapodás nyomán pedig újabb magyar élelmiszerek és agrártechnológiai megoldások érkezhetnek majd az országba. Hozzátette, hogy útjára magyar vállalatok képviselői is elkísérték, akik helyi cégek vezetőivel fognak találkozni. Továbbá megemlítette, hogy évi kétszáz tunéziai hallgatónak biztosítanak ösztöndíjat a magyarországi egyetemeken, és jól mutatja az érdeklődést, hogy a jelentkezők száma idén is meghaladta az ezret.

A miniszter végezetül leszögezte:

Szijjártó Péter a nap folyamán Kaisz Szaíd tunéziai elnökkel, illetve több más miniszterrel is találkozik Tuniszban.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Szijjártó Péter/Facebook (képernyőfotó)

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.