A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) egységei kedden átfogó akciót hajtottak végre Dunaszerdahely környékén, mely során hét személyt – köztük egy exrendőrt – vettek őrizetbe – írja a parameter.sk.
A NAKA egységei kedden egy exrendőrt is őrizetbe vettek, Boris D.-t, aki 2005-ig dolgozott rendőrként – írta blogján Júlia Mikolášiková bűnügyi újságíró. Az őrizetbe vételből következtetni lehet arra, hogy Boris D. több szálon kötődhetett a dunaszerdahelyi maffiához. Boris D. 2005 márciusáig volt az azóta már átszervezett Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal vezető beosztású munkatársa. A rendőrség kötelékéből nem önszántából távozott, az akkori országos rendőrfőkapitány-helyettes, Jaroslav Spišiak bocsátotta el őt – és vele együtt több magas rangú rendőrt. “Bár jó szakemberek, de nem voltak képesek rendesen irányítani beosztottaikat” – közölte akkor Spišiak, de az elbocsátás mögött vélhetően az állt, hogy a zsaruk túl közel kerültek az alvilági körökhöz. Spišiak akkoriban azt is elismerte, egykor baráti viszony fűzte őt ezekhez a rendőrökhöz. Elbocsátásukat követően ez a viszony kimondottan ellenségessé változott. A további hat letartóztatott személy kilétéről a rendőrség egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást.
Bár a rendőrség hivatalosan még nem erősítette meg, de a letartóztatások minden bizonnyal összefüggésben vannak azzal a május közepén végrehajtott akcióval, mely során elkapták az egykoron Sátor Lajos vezette dunaszerdahelyi szervezett bűnözői csoport utolsó élő tagjait. Emlékezetes, százhetven kommandós hajtott végre egyidőben razziát Dunaszerdahelyen, valamint több más csallóközi településen. Öt lakásban törvénytelenül tartott fegyvereket, robbanóanyagokat és más veszélyes eszközöket találtak. H. Lehel birtokán, a járási székhelyhez közeli Csótfán pedig immár másodszor vetették be a markológépet. 2011-ben itt találták meg Raisz Csabának és fivérének, Szilárdnak a tetemét, akik a vád szerint végeztek a közismert maffiózóval, Pápay Tiborral és alvezéreivel. Májusban viszont a közelben olyan gödröt tártak fel, amelyben legalább negyven meggyilkolt személyt hantoltak el. Nyolc embert vádoltak meg emberölésekkel, közülük N.Zsoltnak sikerült megszökni, ellene nemzetközi elfogató parancsot adtak ki. Neve Európa tíz legveszélyesebb körözött személye között szerepel.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS