Újabb keresztényellenes támadás történt Franciaországban, ezúttal egy templom szobrait gyalázták meg. Az országban egyre több az ilyen jellegű rongálás, az eset kapcsán a belügyminiszter kijelentette, hogy mindent megtesz a tettesek kézre kerítése érdekében.
Franciaországban az utóbbi időben rendszeressé váltak a keresztény vallás elleni támadások. Amint arról a V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolt, a bíróság döntése alapján több olyan vallási témájú szobrot is el kell távolítani, amelyek közterületen állnak, mivel egy egyesület szerint ez sérti a vallás és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905-ös törvényt. Ám nem ez az egyetlen, keresztény templom elleni támadás Franciaországban, amely a kedélyeket borzolja mostanság.
Franciaország nyugati részén a Loire mentén fekvő Angers városában megrongálták a Sainte-Madeleine nevű templomot, több szobrot is lefejeztek és megcsonkítottak, feszületeket törtek össze és a főoltárt is megrongálták. A vandál tettről a város alpolgármestere, Maxence Henry osztott meg képeket a Twitteren, a rombolás mértéke megdöbbentő.
A történtekkel kapcsolatban a város polgármestere, Jean-Marc Verchère közleményt adott ki, amelyben határozottan elítéli a város fontos vallási örökségének számító épületét érintő támadást. A polgármester kiemelte, a vandál tett épp az egyik legjelentősebb keresztény ünnep, húsvét után történt, hozzátéve, hogy feljelentést tett az ügyben.
Reagált a történtekre Gérald Darmanin belügyminiszter is, aki azt írta a Twitteren, hogy elfogadhatatlannak tartja a rongálást, hozzátéve, mindent megtesz a vallási örökség elleni támadás elkövetőinek kézre kerítéséért. Az egyik legnépszerűbb francia ellenzéki politikus, Marine Le Pen is elítéli a vandalizmust, véleménye szerint az újabb templomot ért szentségtörés felhívja a figyelmet arra, hogy egyre általánosabb jelenséggé válik az országban a keresztényellenes gyűlölet. Mivel az ilyen jellegű tettek évek óta szaporodnak, ám a hatóságok közömbösek irántuk, a jobboldali politikus véleménye szerint az igazságszolgáltatásnak példaértékű, szigorú ítéletet kell hoznia.
Franciaországban az utóbbi időben valóban ugrásszerűen megnőtt a keresztény templomok elleni támadások száma, a V4NA korábbi cikkéből kiderül, hogy 2022-ben kiemelkedően sok ilyen jellegű bűncselekmény történt. Tavaly év elején egy hét alatt három templomot is kifosztottak és megrongáltak, ami sajnos ékes bizonyítéka az országban egyre jobban eluralkodó keresztényellenességnek.
Forrás: V4NA; Fotó: Twitter
jámbor lászló
2023-04-17 at 10:42
Ha én kaptár darazsat rakok a nappalimba annyira nem csodálkoznék ha néha össze csipkednek úgy, hogy Francia ország elveszett
ViAM
2023-04-17 at 09:35
Igen “W”. A megelőzésben főleg az foglaltatna, ha a legkisebb követési távolságokat betartva, repülőrajokkal szállítanák vissza őket.
víg gyula
2023-04-16 at 21:09
Én a muszlimokért aggódom! El vannak tiporva! Már a helyiek sem értik meg őket! Pedig itt az ideje! Furcsa lesz a csador, meg a lmbt megkövezés, de majd megszokják franciaországban . Már kezdik őket szoktatni.
Schenkhyalfonz
2023-04-16 at 20:36
Talán, ha kamerák, riasztók lennének, alkalmasint a helyi rendőrőrsre bekötve, akkor …
Naprózsa
2023-04-16 at 17:00
Mégis mit vártak? Behívták és felszaporították azt a sok kultúraellenes iszlám barmot és most csodálkoznak?
Ezek nemcsak a kereszténységet, hanem minden kultúrát gyűlölnek és el akarnak pusztítani, ezért utálják a muzulmánokat szerte a világban ahol csak megjelennek Indiától kezdve a kínaiakon át Mianmar (rohingák) a Fülöp-szigetek, Thaiföldig stb-stb.
Nyugat-Európa szégyene, hogy a Cordobai kalifátus, szentföld, Bizánc, Nándorfehérvár, Mohács, Krími háborúk nem volt elég történelmi tapasztalat, hogy ezek soha nem fognak valóban civilizálódni, mert úgy születnek, övék a az egész Föld és minden nem muszlim mint kafír rabszolgájuk?
Theo
2023-04-16 at 16:59
A polgármester ne levelet írjon, hanem oriztesse a templomot.
Logikus
2023-04-16 at 16:28
Franciaországban így tartották meg a Kicsi-Húsvétot/Fehérvasárnapot!
Ez egyedül a francia nép hibája!
W
2023-04-16 at 16:01
VIAM
Az Iszlám vallás tiltja a szobrokat, így ahogy szaporodik az iszlám hívő lakosság, a muszlimok egyre inkább felbátorodnak, hogy érvényt szerezzenek az Iszlám vallás elveinek!
Ezt megelőzni csak az Iszlám hívő lakosság száműzésével lehet.
sanyi05
2023-04-16 at 15:53
Minek a franciáknak templom? Nincs elég mecset?
ViAM
2023-04-16 at 15:45
Ha a keresztény templomok elleni támadások ugrásszerűen nőttek és nagy valószínűséggel nőnek, miért nem a megelőzésre helyeznek hangsúlyt a franciák? Egyébként szégyen, hogy ilyen megtörténhet.
Orientál
2023-04-16 at 15:23
… Mint az Amerikai Egyesült Államokban balliberális zöld bírók az ügyvédek segítségükkel bűnözőket mentenek fel ,mint a nyugati eu-s országokban a elvtársaik muszlim és egyéb szintén bűnöző migránsokat.
Orientál
2023-04-16 at 15:16
Balliberálisok zöldek a Soros csicskái mint pedagógusok ilyen züllött csürhe kinevelését akarták elérni ,csakhogy annyi eszük sincsen hogy az ázsiai génjeiket örököltük nagyrészt – mi magyarok.
Orientál
2023-04-16 at 15:12
Bogár Tanár Úr elmondta hogy a franciáknál van legalább ötmillió francia akik most is felhasználhatók – háttérhsatalom általi – lázításokra – akár Macron ellen. Ez az a helyzet mint az a forradalmat amelyet évente hatalmas csinnadrattával ünnepelik megy maguk a franciák ahol rengeteg vér folyt a balliberalizmus jegyében.