Pesti Srácok

Újabb vizsgálat a Szegedi Törvényszéken – Az OBH elnöke független vizsgálócsoportot állított fel

Újabb vizsgálat a Szegedi Törvényszéken – Az OBH elnöke független vizsgálócsoportot állított fel

Teljeskörű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szegedi Törvényszék megbízott elnökének büntető ügyszakot irányító és igazgatási tevékenysége miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu abból a dokumentumból, amit a Senyei György által vezetett hivatal keddi, a szegedi bírák vélhető összeférhetetlenségéről szóló cikkünkkel kapcsolatban feltett kérdéseinkre válaszul küldött. Mint írták, az úgynevezett célvizsgálat lefolytatására a Szegedi Törvényszéktől független vizsgáló csoportot állítottak fel. Közleményük szerint a vizsgálódó bírák a törvényszék bármely helyiségébe beléphetnek, minden iratba betekinthetnek és személyes meghallgatásokat is tartanak. A vizsgálat eredményéről március végig kell jelentést tenniük.

Kedden jelent meg újabb tényfeltáró cikkünk a Szegedi Törvényszék bírájáról, Nóvé Ágnesről. Mint megírtuk, a bírónő 2014 tavaszán még a Szegedi Járásbíróságon, gyorsított eljárásban, két tárgyalás után, adócsalás miatt két és fél évre ítélt egy baksi önkormányzati képviselőt. A férfit ugyan már korábban is elítélték különböző bűntettek miatt, de ügyében még a másodfokon ítélkező tanács is kimondta, hogy az első fokon kiszabott büntetés aránytalanul súlyos volt. Az önkormányzati képviselő Bakson egyébként építési vállalkozást is vezetett, s láss csodát, elítélése után már nem az ő, hanem a bírónő családi cége kapott megbízást a falutól. Később nyolc munkát zsebelt be a bírónő családi cége, összesen több, mint félmilliárd forint értékben. Korábban semmilyen munkát nem végzett a cég Csongrád megye egyik legszegényebb, 2200 fős kistelepülésén.

A cikk megírása során megkerestük az OBH-t kérdéseinkkel. Válaszukban azt írták: a hivatal elnöke január 13-án állított fel egy, a Szegedi Törvényszéktől teljesen független vizsgáló csoportot, akik részletes tényfeltáró vizsgálatot végeznek a következő hetekben. A vizsgálatról OBH-határozat is született.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz a PestiSrácoknak címzett közleményében Dr. Senyei György. A vizsgálóbizottság elnöke dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke. Tagjai dr. Túri Tamás, a Pécsi Ítélőtábla megbízott elnöke, dr. Dzsula Marianna, a Debreceni Ítélőtábla bírája és dr. Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője. A határozatban az áll: a vizsgálók valamennyi, rendelkezésükre álló módszert alkalmazhatják. Eszerint a Szegedi Törvényszék valamennyi helyiségében helyszíni vizsgálatot tarthatnak, betekinthetnek a Szegedi Törvényszék belső határozataiba, elnöki intézkedéseibe, utasításaiba, igazgatási irataiba, valamint nyilvántartásaiba. Kérhetnek jelentést, szóbeli, vagy írásbeli nyilatkozatot a törvényszék elnökétől, a bíróság vezetőitől vagy munkatársaiktól.

A vezető képen az Országos Bírósági Hivatal (OBH) decemberben megválasztott új elnöke, Senyei György Barna látható. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.