Pesti Srácok

Újabb zenész megy a dutyiba – Lagzi Lajcsi után most éppen az UFO együttes frontemberét ítélték el

Újabb zenész megy a dutyiba – Lagzi Lajcsi után most éppen az UFO együttes frontemberét ítélték el

Két év börtönbüntetés, hárommillió forint pénzbírság és két év közügyektől való eltiltás – ez vár az egykori UFO együttes frontemberére a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint.

Tavaly novemberben hirdetett elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a bűnügyben, amelyben az egykori UFO együttes frontembere és két társa 2010. és 2011. évben hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba fiatal, magyar nőket közvetítettek és utaztattak ki. A bordély vezetője „jutalékot” fizetett, a volt énekes a kéjnőktől menedzselésükért „havi díjat” kért és kapott, azok prostitúciós tevékenységéből származó jövedelméből. Az I. rendű vádlott három „ügyfelétől” megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, azonban azokat magára és az együttesre költötte – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Mint írták,

A Fővárosi Ítélőtábla a napokban hozott jogerős ítéletével az egykori popzenész I. rendű vádlott elsőfokú ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az ügyészi fellebbezésnek részben helyt adva, vele szemben mintegy 2,7 millió forint bűncselekmény során szerzett összegre vagyonelkobzást is elrendelt – tájékoztatta szerkesztőségünket a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."