kerítés bűntette
Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek.Emberkereskedelem és gyermekprostitúció miatt emeltek vádat három ember ellen
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 53 és egy 56 éves nő, illetve utóbbi élettársa ellen, amiért „megélhetésüket abból biztosították, hogy – többek között kiskorú, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévő – nők prostitúciós tevékenységét felügyelték” az V. kerületben.Emberkereskedelem miatt ítéltek el egy párt, akik egy kiskorú lányt kényszerítettek prostitúcióra
Jogerősen tíz, valamint nyolc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy férfit és egy nőt, akik egy 16 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra. A vádlottakat emberkereskedelemben találta bűnösnek a táblabíróság – közölte a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.Újabb zenész megy a dutyiba – Lagzi Lajcsi után most éppen az UFO együttes frontemberét ítélték el
Két év börtönbüntetés, hárommillió forint pénzbírság és két év közügyektől való eltiltás – ez vár az egykori UFO együttes frontemberére a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint.Kiskorú lányokat futtató férfiakat ítéltek börtönbüntetésre Pécsen
Kerítés miatt jogerősen két és fél, illetve két év börtönre ítéltek Pécsen két férfit, akik barátnőik prostitúciós tevékenységéből szereztek pénzt. A vádlott férfiak ismerték egymást és tudtak egymás tevékenységéről is, azonban a cselekményeket rendszeres haszonszerzésre törekedve, külön követték el – közölte a Pécsi Törvényszék csütörtökön.Az interneten kínáltak szexuális szolgáltatást, a TEK elfogta őket
Az interneten kínálta nők szexuális szolgáltatásait egy kaposvári társaság, az ügyben négy embert fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján csütörtökön.Ajánljuk még