Pesti Srácok

Emberkereskedelem és gyermekprostitúció miatt emeltek vádat három ember ellen

null

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 53 és egy 56 éves nő, illetve utóbbi élettársa ellen, amiért „megélhetésüket abból biztosították, hogy – többek között kiskorú, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévő – nők prostitúciós tevékenységét felügyelték” az V. kerületben.

A vádirat szerint „a prostitúciós tevékenységet végző sértettek az általuk megkeresett összegeknek a két nő által előre meghatározott részét”, úgynevezett „madámpénz” címén kellett kifizetniük a két nőnek. A sértettek ügyfelei jellemzően belvárosi szállodák külföldi vendégei voltak. Az 53 éves nő négy sértett – köztük egy kiskorú –, míg a másik nő és élettársa öt sértett – köztük két kiskorú – nő kizsákmányolásában vettek részt. A sértettek között volt olyan, aki gyermekotthonból szökött el és kezdett prostitúcióba, illetve a vádlottaknak voltak olyan társaik is, akik a saját, érzelmileg kihasznált párjaikat ajánlották fel prostitúcióra. Utóbbi bűntársaik ellen elkülönített büntetőeljárás folyik.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakkal szemben minősített emberkereskedelem, kitartottság, üzletszerű kerítés, gyermekprostitúció miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, és velük szemben fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza. A két nő bűnügyi felügyelet alatt áll, a férfi más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti.

Forrás: Fővárosi Ügyészség

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.