Meg akarják mutatni, hogy büszke magyarok, hazafiak, de nem hagynak el semmit az európai értékekből, és bent akarják tartani Magyarországot az Európai Unió fő sodrásában – nyilatkozta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, aki azt is elárulta, indul az MSZP választmányi tisztségéért. Arról is beszélt, vannak az ellenzéki oldalon olyan fiatal politikusok, akik demokráciát akarnak Magyarországon, és szeretnék, ha a baloldal átvenné a kormányzást.
Ujhelyi István az ATV-ben arról beszélt, elindul az MSZP választmányi elnöki tisztségéért, és örülne, egy olyan felállásnak, ahol Tóth Bertalan lenne az elnök, az elnökhelyettes pedig Komjáthi Imre. Hozzátette, korábban éppen azért mondott le az alelnöki posztjáról, mert nem tudott felelősséget vállalni a Molnár Gyula-féle irányért. Hangsúlyozta,
most viszont itt az ideje, hogy rendbe tegyék a mozgalmat.
A politikus elmondta, a párton belül senki nem tudott a Molnár és Fodor Gábor közötti megállapodásról, amely szerint évi 60 millió forinttal támogatná az MSZP a Liberálisokat. Hozzátette, a hétvégén Tóth Bertalannak Karácsony Gergellyel, és Mellár Tamással –egyeztetve sikerült rendeznie a helyzetet.
Túl vagyunk rajta, tanultunk belőle!
–hangsúlyozta, hozzátéve, ő nem írta volna alá hasonló a megállapodást a Liberálisokkal, mivel az csak visz az MSZP-től, és ez nem jogszerű, nem szabályszerű. Ujhelyi arról is beszélt, „vannak az ellenzéki oldalon olyan fiatal politikusok, akik demokráciát akarnak Magyarországon, és szeretnék, ha a baloldal átvenné a kormányzást”, velük szeretnék csapatot alkotva újraformálni a baloldalt. Hozzátette,
olyan Európa-ellenes kormány alakult Magyarországon, amelyre még nem volt példa az 1990-es rendszerváltás óta.
Ujhelyi kijelentette, „meg akarják mutatni, hogy büszke magyarok, hazafiak, de nem hagynak el semmit az európai értékekből, és bent akarják tartani Magyarországot az Európai Unió fő sodrásában”. Hozzátette, nem akar tömeges migrációt, kötelező kvótát, mert nem segíthet a magyar társadalmon egy ilyen típusú migráció.
Forrás: ATV.hu; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS