Pesti Srácok

Újra kötelező maszkot viselni a fővárosi gyógyfürdőkben is

Újra kötelező maszkot viselni a fővárosi gyógyfürdőkben is

Újra kötelező maszkot viselni a fővárosi gyógyfürdőkben is. Az előírás a medencékre, szaunára vagy gőzkabinra nem vonatkozik, de mindenhol máshol hordani kell az orrot és a szájat eltakaró maszkot, így tehát az összes zárt térben, a folyosókon, pénztárnál és az öltözőkben is.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a dolgozóitól ezt már hetek óta kéri a járvány terjedésének megakadályozása érdekében – tájékoztatnak a riportban, amely szerint a további szigorítások bevezetéséig megvárják a Nemzeti Népegészségügyi Központ előírásait. Emlékeztetnek arra is, hogy a fürdők májusban több hónap átmeneti zárás után nyithattak újra; akkor kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetett belépni, ezt a korlátozást pedig július elején oldották fel. Rusvai Miklós víruskutató szerint érdemesebb lenne ismét védettségi igazolványhoz kötni a belépést.

– mondta a virológus. Ettől függetlenül a szakértő szerint nem kell tartani a fürdőzéstől és a wellness szolgáltatásoktól, mivel maga az uszoda, a víz nem szerepel fertőzésátvivőként, hiszen a fertőtlenítőadalékok, amelyet az uszoda vízéhez adnak, közömbösítik a kórokozót, továbbá a szauna légterében sem lehet átadni, hiszen azon a hőmérsékleten a koronavírus rendkívül gyorsan inaktiválódik.

PestiSracok facebook image

Forrás: Portfolio; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.