Pesti Srácok

Újra tizenöt pont különbséggel vezeti a Fradi a labdarúgó bajnokságot

Újra tizenöt pont különbséggel vezeti a Fradi a labdarúgó bajnokságot

A listavezető Ferencváros hazai pályán 1–0-ra győzött a sereghajtó Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának kedd esti mérkőzésén. A zöld-fehérek így visszaállították a 15 pontos különbséget a második helyezett Puskás Akadémiával szemben, a DVTK pedig öt pontra van a tizedik, már bennmaradást jelentő helyen álló Budafoktól, amely szerdán lép pályára.

A címvédő listavezető kezdte jobban a találkozót, de néhány ígéretes támadás után visszavett a tempóból. A folytatásban kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, elsősorban mindkét együttes a védekezésben jeleskedett, így szinte helyzet sem alakult ki a kapuk előtt. A második félidő első felében a sok hiba miatt felépített támadást alig-alig lehetett látni. A játékrész derekán mindkét csapat közel került a gólhoz, a helyzetek azonban kimaradtak. Az utolsó negyedórára megélénkült a tempó, előbb a diósgyőri Márkvárt hagyott ki nagy helyzetet, majd ez gyorsan megbosszulta magát, mert Boli az ellentámadás végén szépen fejelt a kapuba. A vendégek minden tőlük telhetőt megtettek az egyenlítésért, de nem jártak sikerrel.

OTP Bank Liga, 24. forduló: Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 1–0 (0–0) --------------------------------------- Groupama Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Berke gólszerző: Boli (77.) sárga lap: Milovic (59.), Márkvárt (68.), Hegedűs (90.), illetve Laidouni (84.)

FTC: ----- Dibusz – Botka (Wingo, 7.), Blazic, Mmaee (Dvali, 67.), Heister (Civic, a szünetben) – Haratyin, Laidouni – Zubkov, Tokmac (Hariasvili, 67.), Uzuni (Sigér, 84.) – Boli

PestiSracok facebook image

DVTK: ----- Malenica – Grgic, Milovic, Hegedűs, Pikk – Márkvárt, Zivulic (Roshi, 79.), Max (Suljic, 82.) – Drazic, Grozav, Ivanovski

A mérkőzést követően Szerhij Rebrov a következőket nyilatkozta a sajtó képviselőinek:

A Ferencváros legközelebb újra a hazai labdarúgó bajnokság kereteim belül lép pályára, méghozzá vasárnap délután hat órakor Zalaegerszegen.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

Papp László unokája, Papp Tamás volt a visszatérő Küzdőtér vendége (Videó!)

Ps TV 2023 november 20.
Papp László története lett a témája a visszatérő Küzdőtér magazinnak, amit annak idején a Pesti TV-n láthattak a olvasóink és nézőink. A motivációs talkshow ezúttal a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó küzdelmeiről szól. A múltidézésben Papp László unokája volt segítségünkre, Papp Tamás hosszú évek óta ugyanis azzal foglalkozik, hogy a magyar sportikon neve méltó módon legyen kezelve az utókor számára. A kiváló ökölvívó élete ugyanis nem csak pompából állt: a kommunista rezsim ugyan engedte, hogy profi ökölvívóként is küzdjön, azonban a világbajnoki címmérkőzés kapujában letiltották a külföldi utakról, így nem teljesedhetett ki nemzetközi karrierben. Ezt a tragédiát vajon fel tudta dolgozni Papp László? A beszélgetésből ez is kiderül. Tartsatok velünk!